Múlt hétvégén rendezték az Alpok-Adria bajnokság idei ötödik versenyhétvégéjét, és a rijekai pályán ott volt Kovács Bálint is, aki az MW Performance Ducatijával indult a viadalon. Remekül kezdődött számára hétvége, hiszen mindhárom szabadedzést megnyerte, ám a szombaton műszaki hiba hátráltatta, többek között a gyorsváltót és a kipörgésgátlót sem tudta használni a versenyen, ennek dacára kiváló eredményt ért el. Így emlékezett vissza Bálint a versenyre:

Sajnos a délelőtti kvalifikáció óta műszaki hibával küzdöttem, és az összevissza működő elektronika miatt nem tudtam stabilan motorozni. Csak a negyedik helyen végeztem a kvalifikáción, pedig ennél sokkal jobb eredményre számítottunk. A versenyre újra működőképessé tettük a hibás szenzort, de a felvezető kör után ismét elromlott és elektronika nélkül kellett teljesítenem a versenyt. Nem volt gyorsváltóm, a kipörgésgátló sem működött, sőt a motorfék sem, tényleg nehéz futamon volt, de ennek ellenére az utolsó métereken előzve, 2 ezredmásodperc (!) különbséggel a második helyet sikerült elérni. Holnapra nagyon készülünk, remélem át tudjuk hidalni a problémát! A tempóm megvolt ma is, de holnapra remélem minden rendben lesz a technikával és győzni tudok! – foglalta össze Bálint.

kovacs-balint-alpok-adria-2022-augusztus
Bálint egy második és egy első helyet szerzett Rijekában

Vasárnap már hibátlan volt a Ducati, és Bálint megmutatta, mire képes a nívós nemzetközi mezőnyben. Már a verseny második körében az élre állt, és a leintésig nem is engedte ki kezéből a vezetést. Kétmásodperces előnnyel ért célba Michal Filla előtt, míg a harmadik helyezett Ireneusz Sikora újabb két másodperc lemaradással követte őket. Gratulálunk Bálintnak az újabb remek eredményhez!

kovacs-balint-alpok-adria-2022-augusztus
A H-Moto ifjú pilótája éppen a hétvégén ünnepelte 21. születésnapját

Legközelebb a világ egyik leghíresebb hosszútávú versenyén, a szeptember közepén zajló Bol d'Oron láthatjuk Bálintot, ahol a Wojcik Racing Yamahájával lép pályára. Mivel legutóbb ötödik helyen ért célba Kovács Bálint és a csapat, ezúttal is minden esélyük megvan, hogy az élmezőnyben zárjanak a FIM EWC-bajnokság idei zárófutamán.