Újabb kemény versenyhétvégére készül a H-Moto Team versenyzője, Kovács Bálint. A cseh New2Project csapat Yamaha R1-ének nyergében ezúttal a barcelonai aszfaltcsíkon folytatja szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság Open 1000 kategóriájában. Nagy jelentősége van az összecsapásnak, hiszen a 19 éves motoros hátránya összetettben mindössze egy pont, így egy remek szerepléssel visszaszerezheti az első helyet.

kovacs-balint-barcelona-esbk
Kovács Bálint és az új R1

Kovács Bálint: Mindenképpen szeretnék ismét dobogóra állni!

Bálint ezúttal nem bízott semmit a véletlenre, és a barceloniai versenyhétvégére úgy érkezett meg a csapatával, hogy előtte tesztelhetett a katalán aszfaltcsíkon. A gyakorlás eredményesen zárult – egyre gyorsabb köridőket tudott motorozni és sikerült egy alapbeállítást is megtalálnia a szerelőknek –, így minden esély megvan arra, hogy a lehető legjobban folytassa szereplését a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában.

kovacs-balint-barcelona-esbk

A versenyhétvégén a legfőbb célja az lesz Bálintnak, hogy a futamokon olyan eredményt érjen el, hogy összetettben ismét visszakerüljön az élre. Jelenleg egy pont hátrányban a második pozícióban várja a barcelonai versenyeket. A 19 éves motoros a cseh New2Project által felkészített R1-es Yamahával a jerezi szezonnyitón mindkét futamot megnyerte, Navarrában ismét dobogóra állhatott, míg Aragónban előbb a 8., majd utána az 5. helyen zárt.

kovacs-balint-barcelona-esbk

„Úgy tűnik, nekem minden verseny előtt szükségem van arra, hogy az adott pályán tesztelni tudjak. Most is két napig motorozhattam Barcelonában, és nagyon jó munkát tudtunk elvégezni, ami már a mostani szabadedzéseken is megmutatkozott. Mivel sikerült egy jó alapbeállítást találnunk a teszten, itt már csak finomítanunk kell ezen.

kovacs-balint-barcelona-esbk

Már most gyorsabb voltam, mint a teszten, ami igencsak bíztató a folytatásra nézve, ugyanakkor az sem titok, hogy a második tréningen kipróbáltunk néhány más beállítást, ám pár kör elég volt ahhoz, hogy belássuk, nem ez a jó irány. Ma az edzésen versenyszimulációt is teljesíteni fogok, hogy minél eredményesebb legyek majd a futamokon. Nem lesz könnyű dolgom, ugyanis mindenki eljött ide, aki csak számít. Ennek ellenére egyértelmű a célom, hogy dobogóra álljak, illetve visszavenném összetettben is az első helyet – mesélte Bálint a mai edzés előtt.

kovacs-balint-barcelona-esbk

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása (Open 1000 kategória)

1. Marc Miralles (spanyol, BMW) 86 pont, 2. Kovács Bálint 85 pont (Yamaha), 3. Ville Valtonen (finn, BMW) 85 pont, 4. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 80 pont, 5. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 78 pont, 6. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 71 pont.