Néhány perccel ezelőtt maga Kovács Bálint erősítette meg, hogy láthatjuk őt és a Wojcik Racing Teamet a 2021-es Bol d'Oron, ahol ezúttal is Yamaha R1-gyel lép pályára.

Kovács Bálint is indul az idei Bol d'Oron

Igazán ütős trióval büszkélkedhet az alakulat, ugyanis Bálint mellett Filla és Skopek erősíti a csapatot az összecsapáson.

kovacs-balint-boldor-2021
Noha Bálint lesérült Barcelonában, így is dobogóra állt a spanyol pályán, és már kőkeményen edz a Bol d'Orra

Azt is megtudtuk Bálinttól, hogy ezúttal Stock géposztályban indulnak, melynek előírásai szigorúbbak, és ezáltal a motorok sokkal inkább szériaközeliek. A versenyeken piros rajtszámokról és sárga fényszórókról felismerhető motorok csak néhány ponton módosítottak a bárki által megvehető modellekhez képest, ami persze alacsonyabb végsebességet jelent, illetve a boxkiállásoknál okozhat fejtörést a csapatoknak.

kovacs-balint-boldor-2021
Le Mans után újabb legendás helyszínen bizonyíthat Bálint

Itt ugyanis nem használhatnak például gyorskioldót a kerékcseréhez – míg a Formula EWC osztályban megengedett –, tehát még nagyobb szerephez jutnak a felkészült szerelők, akik a tankolások mellett a kerékcseréket végzik.

kovacs-balint-boldor-2021
Bálint ezúttal is Yamaha R1-gyel, a Wojcik Racing Team színeiben lép pályára

Bálint tapasztalatai alapján így kétszer több időt vesz igénybe a kerékcsere, azaz fontos helyezések múlhatnak azon, hogy milyen gyorsan és összehangoltan dolgozik a csapat a boxkiállások során. A versenyről, illetve a csaknem hat kilométer hosszú pályáról itt olvashattok további részleteket, s érdemes követni Bálintot is, aki rendszeresen megosztja friss élményeit az összecsapásokról, illetve a futamok közötti felkészülésről.