– Szeretnék pénzt gyűjteni a székesfehérvári Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI számára, ezért örülnék, ha a képen látható verseny bukósisakomra licitálnátok. Ebben versenyeztem a 24 órás Spa-i Endurance VB-n, ahol pályafutásom eddigi legjobb nemzetközi eredményével, 5. helyezést értem el – írta korábbi Facebook-bejegyzésében a H-Moto ifjú tehetsége.

kovacs-balint-bukosisak-arveres
Az árverésre bocsátott sisak...

A szervezetről azt érdemes tudni, hogy többek között autizmussal élő gyermekek óvodai nevelésével foglalkozik, emellett segíti a halmozottan sérült gyermekek, fiatalok nevelését is.

kovacs-balint-bukosisak-arveres
...és az átadás pillanata

A 30 ezer forintról indult licit végül négy-öt nap alatt 230 000 forintra kúszott fel, amit a legbőkezűbb adakozó már el is utalt az óvodának, Kovács Bálint pedig személyesen adta át neki a spai bukósisakot.

Hol láthatjuk Bálintot 2023-ban?

Miként korábban kiderült, a H-Moto pilótája idén új közegben méretteti meg magát, sőt Talmácsi Gábor óta ő lesz az első magyar versenyző, aki gyári motorral léphet pályára. A 21 éves sportolót az IDM-ben láthatjuk, mégpedig az elmúlt évek sikercsapatában, az Alpha BMW-nél, mely a legnagyobb gyári alakulat a német bajnokságban.

kovacs-balint-bukosisak-arveres
Bálint és az Van Zon Alpha Technik BMW-je

Bálint mind a hét bajnoki futamon rajthoz áll 2023-ban a Superbike kategóriában, illetve azt is elárulta a sajtótájékoztatón, hogy részt vesz az Endurance-vb viadalain is.