Kovács Bálint ezen a hétvégén Barcelonában lépett pályára, ám az időmérőn hatalmasat esett, és olyan fájdalmai voltak, hogy az indulása is kérdésessé vált. Végül fájdalomcsillapítóval és kötésekkel bevállalta a futamot, és milyen jól tette – dobogós helyen végzett a versenyen.

Kovács Bálint sérülten is dobogós lett Barcelonában

– Az az időmérős esés nem tett jót a testemnek, ezt meg kell hagyni!  Ám mivel a motoron lehet ülni, így valahogy mégis megoldottuk a dolgot! A csapattal az esésem után próbáltunk mindent megtenni azért, hogy jobb állapotba kerüljek, mint ahogyan felkeltem a pálya széléről. Szép dolog a harcosság, de a fájdalom már nem vicces: a lábam fáj, a lábfejemben a szalagok szintén nagyon fájnak, úgy tűnik, rendesen meghúzódtak, alig bírom mozgatni. Ezen felül a csuklóm is feldagadt, úgyhogy verseny előtt jegeltük, kentük krémmel, amennyire csak lehetett. Még a rajtrácson is fújtuk a kezemre a Lidocaint, hogy tudjam vállalni a futamot. Jelentős lelki támogatás mellett így vágtam neki!

Az első két-három kör jó volt, ott az élmezőnnyel tudtam menni, biztató köridőkkel, aztán az utolsó 4-5 körre a gumim elfogyott, hol működött a traction control a motoron, hol nem, úgyhogy még spórolni se tudtam vele rendesen, és aztán jött a fekete leves:

a verseny végére teljesen elmúlt a fájdalomcsillapító hatása.

Addig második voltam a kategóriámban, de az utolsó körre a harmadik helyet tudtam megtartani, úgyhogy a dobogón ünnepelhettük ezt a piszok nehéz versenyt. Most irány a pihenés, és az orvos! Köszönöm nektek a szurkolást! A sok-sok kedves kommentet és a spártai gifeket! Nem állunk meg, folytatjuk tovább! – mesélte Bálint a nem mindennapi futam után.