Az ötödik, egyben az idei utolsó versenyhétvégével folytatódik a Katari Nemzetközi Bajnokság, ahol a Superstock 600-asok mezőnyében ismét ott lesz a H-Moto Team 17 éves kiválósága. Célja egyértelmű, azért száll Kawasakija nyergébe, hogy az edzések alatt megtalálja a megfelelő tempót és az ideális beállításokat, míg a futamokon olyan eredményeket érjen el, hogy megszerezze a 15 fős bajnokság összetett harmadik helyét.

kovacs-balint-h-moto-katar-2019-3-21496
Minimum két dobogós helyezésre van szüksége Bálintnak az összetett harmadik pozícióhoz, ami korántsem lehetetlen, hiszen idén már kétszer pódiumra állhatott Dohában

- Bízom benne, hogy olyan teljesítményre leszek képes, amivel az összetett harmadik helyéért is csatázhatok majd. Ez lesz a két utolsó futamom az idei szezonban, amire mentálisan és fizikailag is maximálisan készen állok. Noha hosszú idő, majd másfél hónap telt el a legutóbbi versenyem óta, mégis minden rendben van velem, hiszen a Fit4Race-edzés, valamint a flattrack-motorozás megadta a tökéletes alaphangot a mostani hétvégére.

kovacs-balint-h-moto-katar-2019-3-21497
Rajtceremónia a dohai pályán

Nagyon szeretek itt versenyezni, hatalmas kihívás, egyben remek felkészülés az európai szezonra - éppen ezért sajnálom, hogy a vasárnapi futammal véget ér a második katari szezonom. Mindenképpen úgy szeretném zárni a mostani bajnokságot, hogy az itteni eredményeim lendületet adjanak a nemsokára kezdődő európai idényemnek – mondta Kovács Bálint a Losail Ázsia Bajnokság zárófordulója előtt.

A 2018/19-es Katari Nemzetközi Bajnokság hivatalos menetrendje

1.forduló – (3. és 4. hely)

2.forduló – (4. és 4. hely)

3.forduló – (4. és 4. hely)

4.forduló – (3. és 4. hely)

5.forduló – 2019. március 29-30.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.