Elkezdődött Bálint idei felkészülésének második szakasza: a tavalyi IDM Suzuki Cup győztese már Spanyolországban edzőtáborozik, míg csapattársa, Kakuszi Ádám itthon folytatja az alapozást. Rizmayer Gábor, a csapat sportigazgatója szerint komoly kihívások várnak idén is a versenyzőkre, amire a lehető legalaposabban felkészítik őket.

Spanyolországban készül Kovács Bálint Le Mans-ra

Spanyolországban, a cseh csapattal, és kivételesen egy Yamaha nyergében készül Bálint eddigi legkomolyabb vb-szereplésére. Rizmayer Gábor szerint idén is komoly kihívások várnak a versenyzőikre - azaz Bálintra és a jelenleg itthon edző Ádámra -, és ennek megfelelően igyekszik a csapat minden szükséges felkészülést biztosítani a számukra.

kovacs-balint-h-moto-le-mans-felkeszules-24657
A H-Moto Team sportigazgatója szerint 2020-ban is mindketten elérhetik céljaikat: Bálint az endurance-világbajnokságon, míg Ádám a hazai versenyeken

- Alaposan felkészültünk a 2019-es szezonra, és komoly célokat tűztünk ki magunknak Bálinttal kapcsolatban. Az előszezont ismét a Katari bajnokságban töltötte, miközben a fizikai felkészülésben is szintet lépett. Noha a katari 600-as motorokról talán nehezebben ment a visszaállás az 1000-esre, de végül minden a helyére került. Nagy csatában szerezte meg a Német Suzuki Cup bajnoki címét, ráadásul a teljesítményének, valamint a csapat erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült bejutnia az EWC-be (Endurance-vb), ráadásul idén valamennyi futamon rajthoz állhat a hosszútávú világbajnokságon.

kovacs-balint-h-moto-le-mans-felkeszules-24656
Kakuszi Ádámmal kapcsolatban egyértelmű a csapat elképzelése: olyan sorozatban induljon, ahol töretlen lesz a fejlődése

Ezért 2020-ban egy kicsit változtattunk a felkészülésén. Nem indítottuk a katari bajnokságban, helyette spanyolországi edzőtáborozásokat iktattunk be az alapozás idejére. Legközelebb a legendás Le Mans-i 24 óráson áll rajthoz, ami az első ilyen versenye lesz Bálintnak. Természetesen az EWC mellett még keressük számára a legmegfelelőbb lehetőséget. Több opció is szóba került, de nem kell sietünk a döntéssel. Számos csapattal tesztelünk idén különböző bajnokságokból, és a fejlődési lehetőséget szem előtt tartva eldöntjük, hogy hol indul még az EWC mellett, ami természetesen elsőbbséget élvez – jelentette ki a korábbi vb-pilóta, Rizmayer Gábor.

kovacs-balint-h-moto-le-mans-felkeszules-24654
Noha most először ült rajta, Bálint gyorsan összebarátkozott a Yamahával...

- Ádám nagyon sokat fejlődött tavaly, új motorral és gumikkal, számára ismeretlen bajnokságban is kipróbálhatta magát, és nem okozott csalódást. Igyekszünk neki is olyan lehetőséget találni, ahol folytathatja a tanulást. Nála is több lehetőség közül kell kiválasztani a legjobbat. Addig is itthon, hazai környezetben pitbike-ozással és edzőtáborozással készül, hogy megfelelő fizikai állapotban legyen, mikor visszaül a versenymotorjára. Ez várhatóan számára is Spanyolországban zajlik majd, de nem lesz semmi lemaradása, hiszen a számára kinézett sorozat később kezdődik, mint Bálinté – tette hozzá Rizmayer Gábor.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team honlapját és Facebook-oldalát is.