Talán nincs is olyan motoros, akinek ne fordult volna meg a fejében, hogy egyszer kipróbálja magát a Hungaroringen, vagy ha túl hangos a motorja, akkor Örkényben esetleg a Pannónia Ringen. Igen ám, de a többséget visszatartja, hogy közútról átnyergelve a pálya idegen, már-már túlmisztifikált hely, és túl sokszor hangzik el a „Mi lesz ha...?” a fejükben. Most azoknak segítünk az ADAC-bajnok Kovács Bálinttal, a H-Moto versenyzőjével, akik kacérkodnak a pályázással, de tartanak attól, hogy „Mi lesz ha...”.

Összeszedtük az öt leggyakrabban felmerülő kérdést, és Bálint segítségével meg is válaszoltuk őket, hátha segítenek eloszlatni a kételyeket.

1. Mit tegyél, ha valaki közvetlenül előtted esik a pályán?

Talán közhelyesen hangzik, de itt is ugyanúgy működnek a fizika szabályai és az emberi ösztönök, mint közúton, vagyis pont úgy kell eljárnod, mintha a Bükkben vagy a Mátrában perecelne valaki előtted. Természetesen az első és legfontosabb szabály, hogy a pályán is oda mész ahová nézel. Egyszerűen muszáj legyőznöd az ősi ösztönöket – élen a vezetés közben csak bajt okozó vadászösztönnel –, azaz ha elesnek előtted, akkor tudatosan el kell fordítanod a fejed, tekinteted az ideális ívre szegezni, mert ha a szikrázva csúszó gépet bámulod, akkor akaratlanul is odavezeted a motorod. Nem hiszed? Elég csak megnézni a közúti baleseteket, ahol az első motor kicsúszik, majd a mögötte jövő simán elkerülhetné a balesetet, de a csúszó vasat bámulva akaratlanul is követi a padkára.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25769
„Ugyanazt kell tenned, mint közúton, ha valaki elesik előtted – ne őt, hanem az ívet nézd, hogy ne kövesd a csúszó motort a sóderágyba”

Annyival érdemes kiegészíteni az általános tanácsot, hogy pályán bármikor adódhat olyan ok (pl. olajfolyás), ami miatt önhibáján kívül elcsúszik valaki. Ekkor természetesen nem az ideális, hanem a biztonságosan „járható”, tiszta ívre kell összpontosítanod, és tudatosan dönteni a váltásról a másodperc tizedrésze alatt.

2. Rendben, megyek tovább, de mi van, ha a barátom, családtagom esik előttem?

Ezúttal is a tudatos döntések feszülnek neki az ösztönös cselekedetnek. Szíved szerint azonnal otthagynál csapot-papot, hogy megnézd: jól van-e, de aligha tehetnél ennél rosszabbat. Nem a te dolgod ellátni a sérültet meg levinni a sérült gépet a bukótérből, hiszen ezért vannak a pályabírók, mentők stb. Ők majd zászlóznak a többieknek, intézik a mentést, legyen szó az emberről vagy motorjáról.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25778
Bármennyire is aggódsz az előtted eső cimborádért, nem a te dolgod segíteni rajta. Menj tovább, a pályabírók majd gondoskodnak róla!

Már csak azért sem jó ötlet ilyenkor odasietni hozzá, mert ha olajfolton csúszott el az előtted haladó, akkor újabbak követhetik, és mindketten megsérülhettek a bukótérbe hajtó/csúszó motoroktól.

3. Mi a teendő, ha meghibásodik a motorod, és ezért lelassulsz?

Itt sajnos nincs idő mérlegelni, egyszerűen muszáj előre felkészülni arra, hogy a technikai sportban a műszaki hiba is mindennapok része. Egyszerre több dolgot kell tenned, ezért nem árt fejben „elmenteni”, hogy pontosan mire készülj, amikor a technika ördöge felül mögéd a vasra.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25773
Ha csak egy apró hibát is felfedezel a motoron, addig ne hajts vissza a pályára, amíg ki nem javítod. Tudom, nehéz döntés, de bármilyen rossz érzés, inkább csomagolj össze, ha nem tudod elhárítani a bajt!

Először is jelezd, hogy elhagyod az ideális ívet, majd a pályát is, amire a kézfeltartás a legjobb, egyszersmind legbiztonságosabb módszer. Persze sokan csak kiteszik a jobb lábukat, ha például jobbra szeretnének letérni a pályáról, de gondolj csak bele: lelassul a motorod, nagy tempókülönbséggel érkeznek mögötted a többiek, akik valahogy megpróbálnak kikerülni. Ha kiteszed a lábad, azzal esélyt sem hagysz, hogy az utolsó pillanatban reagálók jobbról elsuhanjanak melletted – inkább ne tedd.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25775
Ha előtted esik el vagy lassul le valaki, arra is készülj, hogy a motorjából hűtőfolyadék vagy kenőanyag kerülhet az aszfaltra. Ilyenkor nem az ideális, hanem a biztonságosan járható ív megtalálása a legfontosabb dolgod...

Szóval fel a kéz, és mielőbb hagyd el az ideális ívet! Mivel a meghibásodás azzal járhat, hogy a motorodból kenőanyag vagy hűtőfolyadék kerül az aszfaltra, lehetőleg a pályáról is mielőbb hajts le az első biztonságosnak tűnő helyen.

4. A boxba visszatérve észreveszel valami apróságot a gépen...

A hangsúly most az „apróságon” van, hiszen a komolyabb galibák egyébként is megálljt parancsolnak a technikának, azaz ott már nem kérdés, hogy folytatod-e. Annál veszélyesebb, ha valami nüansznyinak tűnő hiba bukkan fel, mert ekkor neked kell nemet mondanod, bármennyire is csábít a következő néhányszor húsz perc. A motorversenyzés nem sakk, hogy szálka menjen az ujjadba egy kopott bábúról...

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25771
Amikor nem adja ki...

Itt egy meg nem húzott csavar is okozhat balesetet, ezért ha bármilyen rendellenességet látsz a motoron, akkor két lehetőséged marad: 100%-osan elhárítod vagy csomagolsz. Egyébként sokat segít a galibák megelőzésében az otthon elkészített ellenőrzőlista, amivel indulás előtt pontról pontra átnézheted a motort - jómagam is ezt alkalmazom, és eddig bevált.

5. Minden klappol, de megérkezik az égi áldás

Elég az utóbbi hétvégék időjárását megnézni, minden egyes víkendre jutott esőből, szélből egyaránt, de ez a Medárd már csak ilyen – megbízhatóan szállítja a csapadékot. Ráadásul egy nagyobb pályán előfordulhat, hogy a kör háromnegyedében száraz az aszfalt, majd egyik kanyarról a másikra drasztikusan megváltoznak a tapadási viszonyok.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25774
Ha esett, de már kezd felszáradni az aszfalt, akkor fokozott óvatossággal, a felfestéseket és rázóköveket messziről elkerülve térképezd fel a pályát. Ne feledd, ilyenkor az abroncsok is nehezebben melegszenek be!

Ugyanígy gondot jelent az elvonuló eső, mikor nem egyenletesen szárad fel az aszfaltcsík – néhol szinte száraz, míg máshol vízátfolyások, tócsák tarkíthatják a pályát. Ökölszabály, hogy az egyébként majdnem felszáradt pályán is messziről kerüljük el a felfestéseket, valamint a rázóköveket, mert előbbi csúszhat vizesen, míg utóbbi nehezebben szárad fel a redők miatt. Ha ez nem lenne elég, mindent felülír a hirtelen jelentkező, 10-15 fokos hőmérsékletcsökkenés (ld. múlt vasárnap, amikor néhány óra alatt 29-ről 18 fokra hűlt a levegő). Ettől máris megváltozik az abroncs viselkedése, lassabban melegszik be. Ezért tudatosan figyelni kell – elsősorban féktávokon, nem ledöntött motornál – a határozott melegítésre, miként a hosszú, nyújtott íveken is sokat tehetsz azért, hogy elérd az üzemi hőmérsékletet, és ne „éles helyzetben” derüljön ki, hogy Te már készen állsz a gyors körre, de a gumik még nem. Ez hát az öt legfontosabb intelem a rendhagyó helyzetekre, melyeket ha megfogadsz, jó eséllyel elkerülöd a galibákat, és csak a kellemes emlékek maradnak meg a pályázásról.

kovacs-balint-h-moto-motoros-palyazas-tanacsok-25772

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team honlapját és Facebook-oldalát is.