Nekünk különösen fontos verseny volt ez, hiszen Kovács Bálint már az edzéseken is magabiztos volt, és – a Masteroil Alpha Van Zon BMW csapat színeiben –

végül dobogós helyet szerzett Hollandiában.

kovacs-balint-idm-assen
Kovács Bálint 

Az első futamban a helyenként nedves aszfalt kimondottan kedvezett a neki, és egy látványos villámrajtot követően a korábbi bajnokra, Florian Altra tapadt, majd hibátlan motorozással egészen az utolsó körig tartotta vele a lépést. Taktikus, érett versenyzéssel követte, majd amikor riválisa az utolsó kanyarban a belső ívet védte, és ezért hosszabb féktávot vett, egy váratlan, külső íves előzéssel maga mögé utasította, és harmadikként szelte át a célvonalat.

Dobogós helyet ért ez a mesteri előzés

– Hihetetlen érzés most itt állni – mondta Bálint fülig érő mosollyal. – Hétfőn még otthon betegeskedtem, és edzeni sem tudtam. Itt viszont jól beosztottam a gumijaimat, és végig erősnek éreztem magam a futam során. Florian az utolsó körökben teljesen más íveket használt, ezért próbáltam meg külső íven előzni. Láttam, hogy gondjai vannak a hátsó tapadással, és tudtam, hogy muszáj megpróbálnom – tette hozzá.

A sorozat következő állomása a Nürburgring lesz szeptember 5. és 7. között, ahol ismét izgulhatunk Bálintért, aki Assenben megmutatta, hogy képes a legjobbak között motorozni, és dobogóesélyes az egyik legnívósabb nemzeti bajnokságban.