Egy negyedik edzésidő és egy viszonylag gyenge rajt után Bálint hatalmasat motorozott Katarban a Losail Ázsia Bajnokság legutóbbi - sorrendben negyedik, azaz utolsó előtti - versenyhétvégéjén. Már a kvalifikáción látszott, hogy szinte azonos tempóra képes az élbollyal, s ezt a versenyen sikerült is eredményre váltania, így ezzel már két harmadik helye van az idei sorozatban.

kovacs-balint-katar-3-hely-20986
Bálint egy negyedik és egy harmadik hellyel újabb 29 pontot gyűjtött Katarban

- Véget ért a negyedik forduló itt Katarban. Sajnos az első futamon nem sikerült túl jól a rajtom, ennek ellenére is harmadik helyre be tudtam hozni a motort, így újra pódiumra állhattam. Nagyon örülök a remek eredménynek! A második futamon egy kicsit jobban kaptam el a rajtot, mi több, az egész versenytempóm sokkal jobb volt, de ezúttal ez csak a negyedik helyre volt elég, így 29 pontot gyűjtöttem a hétvége alatt - nyilatkozta Bálint az összecsapások után. - A következő, egyben záróforduló márciusban lesz, addig is tartsatok velünk, és szurkoljatok! - tette hozzá a H-Moto 17 éves motorosa.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.