Nem mondhatnánk, hogy unatkozik Bálint, hiszen pár hete bravúros motorozással átvette a vezetést az Alpok Adria bajnokság Superbike kategóriájában, majd nem sokkal később az IDM-ben is megmérette magát. Eközben, ha volt pár perce a tanulás, utazás és futamok között, elolvasta a neki célzott, leggyakrabban előforduló „pályázós” kérdéseket, és legjobb tudása szerint segített is a kezdőknek.

Kérdezz Kovács Bálinttól!

Lássuk hát, mi foglalkoztatja a kezdő vagy éppen tapasztaltabb pályamotorosokat, és milyen tanácsokat kaptak kiváló versenyzőnktől!

1. Szerinted 125-ös, 15 lovas motorral felmehetek „nagy” pályára is (pl. Hring, Pancsiring, Euroring), vagy ilyen gyenge motorral kizárólag Kakucs, Kecsó stb. játszik? Egyáltalán van értelme nagy pályára menni a 15 lovas géppel?

- Noha számtalanszor láthattuk, hogy milyen elképesztő időt lehet motorozni egy 125-össel a csekély súly és a komoly kanyarsebesség révén, jogos a félelmed, ami a tempókülönbséget illeti. Egy sima pályanapon, ahol csupán köridő alapján bontott csoportok vannak, kifejezetten veszélyesnek is mondanám egy ilyen motorral a körözést. Hatalmas végsebességkülönbség van egy hatszázas vagy ezres és a 125-ös gépek között, és a pályázás egyébként is veszélyes üzem, szóval azt javaslom, keress a méretéhez illő pályát.

kovacs-balint-palyamotorozas-kerdezz-felelek-i-resz-27119
Ha elég sok a kanyar, akkor nem a lóerő dönt, de az alapigazság, hogy a hosszú egyenesek megkövetelik a teljesítményt

Félre ne érts, nem tartom teljesen feleslegesnek a a pályára lépést egy 15 lovas motorral, de azért az egyenesekre találj valami elfoglaltságot magadnak, ha ilyenre vállalkozol... Viccet félretéve: csak kisebb pályákra ajánlanám a nyolcadlitereseket, ott viszont könnyen meglepheted vele az erősebb, egyben jóval nehezebb gépek gazdáit is.

2. Kezdő pályázóként nem mindig tudom, mit tegyek, ha belengetik a kéket? Egyáltalán kell lassítanom, hogy segítsem a minél gyorsabb előzést, vagy azzal megzavarom a mögöttem jövőt? Maradjak az ideális íven, mert az a kiszámítható, esetleg húzódjak le, kockáztatva, hogy éppen onnan akar megelőzni?

- Először is tisztázzuk, mi az a kék zászló, mire való és miként kell használnia a pályabíróknak! A jelentése rém egyszerű, de a kérdésből ítélve ezzel tisztában is vagy: valaki szeretne megelőzni, és mivel nem pozícióért folyik a csata, neked segítened kell a manővert. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen helyzetben (gyakorláson, mért edzésen, versenyen stb.) jelenik meg a pálya szélén, és szintén fontos, hogy csak lengetve használható. Általában az a bevett rend, hogy edzésen a szokásos ívet, nyomvonalat tartva lassítasz kissé, de semmiképpen nem váratlanul, hirtelen, majd előzés után újra gyorsíthatsz. Versenyen arra is számítanod kell, hogy egy boly ér utol, vagyis nem biztos, hogy előzés után újra gázt adhatsz, hiszen lehet, hogy többen is beszúrnának melléd lekörözéskor.

kovacs-balint-palyamotorozas-kerdezz-felelek-i-resz-27120
Fontos, hogy csak lengetve használják a kéket, így biztosan észreveszi az elöl haladó, vagy legalább is az esetek nagy többségében...

Röviden tehát véletlenül se térj le az ívről, mikor zászlóznak, mert lehet, hogy pont onnan előz éppen a mögötted jövő! Mivel nincs tükröd, nem látod a másikat, így tehát csak annyi a dolgod, hogy mész tovább a kiválasztott nyomvonalon, és a lehető leghamarabb elengeded a mögötted jövőt, s figyeled a zászlót, hogy kell-e további előzésekre, lekörözésekre számítanod.

3. Egyszerűen sokkal gyorsabb vagyok és nagyobbat döntök a balos kanyarokban, mint jobbra. Korábban olvastam a SportMotoron, hogy a közúton motorozók 90%-a is így van ezzel – hogy tudnék „leszokni” róla?

- Szerintem a legjobb mód ennek a fejlesztésére, ha visszatérsz az alapokhoz, és szerényebb tempóval, kicsiben gyakorlod. Valami könnyű, kisebb motorral keresel egy méretesebb, betonos vagy aszfaltos placcot, és az ívet folyamatosan szűkítve elkezdesz arra körözni, amelyik irányba jobban megy. A tempót, a kör sugarát és a dőlésszöget (már telefonnal is mérhető!) feljegyezve irányt válthatsz, és kezdődhet az ellenőrzés. Hogy ne csapjanak be az érzékeid, újra mérd meg, hogy a másik irányban mekkora körben, milyen sebességgel és dőlésszöggel fordulsz, s máris pontos adatot kapsz, hogy mennyit kell ledolgoznod a kettő között.

kovacs-balint-palyamotorozas-kerdezz-felelek-i-resz-27117
Speciális felhasználáshoz ugyanilyen értékek dukálnak. Nem véletlen, hogy pályán melegen mérjük a nyomást, ami gyakran nagyjából fele, mint utcán

Ezután a másik, „rossz” irányba fordulva gyakorolj köröket, mindig próbáld mélyebbre és mélyebbre rakni a motort, mert itt szinte kockázat nélkül keresheted a határaid. Simán karcolhat a lábtartó 20-30-nál is, tehát az esésnek nincs komoly következménye, mint például egy tempós pályán. Ha túl könnyen, gyorsan elszédülsz, akkor csinálj nyolcasokat, úgy tovább bírod, egyben könnyebb összevetni, hogy mennyit fejlődött a fránya jobbos forduló a jobban sikerült baloshoz képest.

4. Egyik gumigyártó se adja meg, hogy mennyivel engedjem le az abroncsot, ha például 600-as vagy ezres motorral pályázom, csak a közúti értékeket (ezek szabályos utcai gumik). Van erre valamilyen ökölszabály, hogy mondjuk 20 és 30 fokos levegőhőmérséklet mellett mennyivel térjek el a gyári értéktől?

- Közútra ajánlott gumival, ezres vagy 600-as motorral - ha a versenysport-tapasztalatokból indulok ki -, akkor azt mondhatjuk, hogy pályamelegen (!) elöl 2,2 és 2,5 között, hátul pedig 1,4 és 1,7 bar között kell lenni a guminyomásnak. Ez elsőre talán hatalmas különbségnek tűnhet, mert ugyanilyen köpenyre és motorra simán beírnak a gyárak 2,5-2,9-es értékeket (közútra), ráadásul hidegen, de pályán sokkal agresszívebben használjuk a gumikat, ezért jobban melegednek, mint közúton. Egyértelmű, hogy több tapadást szeretnénk, ezért ennyire különböző a nyomásérték, no meg az, hogy a közúti használattal ellentétben nem indulás előtt, hidegen mérjük.

Nálam az a recept, hogy nemes egyszerűséggel felteszem a gumimelegítőt, majd amikor elérte az üzemi hőfokot, kigurulok a pályára, de akkor még egy-két tizeddel alacsonyabb nyomással. Két-három kör után vissza a boxba, és rámérünk újra, hogy valóban „pályamelegen” mit mutat. Persze minden motor és abroncs másként viselkedik, szóval az értékek csak közelítőek, és mindenkinek saját tapasztalat útján kell eljutni az ideális nyomáshoz, ami nem megy másként - muszáj minél többet menni és tudatosan feljegyezni, elemezni az adatokat.

kovacs-balint-palyamotorozas-kerdezz-felelek-i-resz-27116
A motorod mindkét irányba egyformán fordul, szóval rajtad a sor. Mérd meg, mekkora a különbség a két irány között ívben, dőlésszögben, és tudatosan gyakorold azt, ami kevésbé megy!

Köszönjük a válaszokat, és mindenkit arra buzdítunk, hogy tegye fel kérdéseit itt a hozzászólások között, Bálint pedig - amint lesz szusszanásnyi ideje két versenyhétvége között - legjobb tudása szerint válaszol rájuk. Addig is, ha érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team Facebook-oldalán is.