Miként arról egy hete írtunk, Kovács Bálint és a Wojcik Racing Team ötödik lett a Belgiumban zajló, 24 órás versenyen. Ráadásul olyan erős köridőket futottak az alakulat pilótái, hogy amikor elkezdett esni az eső, így mindenki óvatosabb tempóra váltott és/vagy elesett, Bálinték csapata már a dobogós helyekért harcolt. Most személyesen Bálint mesél róla, hogy milyen volt belülről a 24 órás.
Kovács Bálint a 24 órás Spa-i futamon: elképesztő érzés volt a befutó!
– Még mindig szinte leírhatatlan érzés, hogy az Endurance-vb-n ötödik helyezést értem el a csapatommal! Sokan kérdeztétek, hogy mi a különbség a sprintversenyek és az 24 órás Endurance között? Nos, több szakmai tényező mellett talán a legfontosabb különbség a fizikális és mentális koncentráció.
Röviden úgy tudnám jellemezni, mintha valaki 100 méteres síkfutásban vagy maratonon versenyezne: mindkettőn végig 100%-osan kell koncentrálni, csak nem mindegy, hogy ez 10 másodpercig vagy 4 órán át tart...
Összességében a verseny 24 órában, zökkenőmentesen zajlott, a szerelők, a mérnökök, a csapattársak rendkívül profik voltak, mindenki hibátlanul teljesített. A Wojcik Racing Team 77-es rajtszámú alakulatommal a 8. helyről indultunk, folyamatosan előztük meg a vetélytársakat, a verseny közepén harmadikok is voltunk. A boxban persze pattanásig feszült volt a helyzet, elképesztő szurkolás és izgalom után végül az ötödik hellyel mindenki elégedett lehetett. A felkészülésemnek hála fizikálisan és mentálisan is jól tudtam összpontosítani, amiért nagyon hálás vagyok a Fit4Race csapatának!
A kritikus éjszakai motorozás kemény volt, ennek ellenére folyamatosan jó eredményeket produkáltam. A kimerítő éjszaka után esőben is mentünk, az első körben meg kellett éreznem a vizes pályát, de a második körtől visszajött az „ismerős hatás”, ami a mentális felkészülésem egyik fontos része. Annyira gyorsan alkalmazkodtam a körülményekhez – kevés alvás, eső, lekörözöttek a pálya közepén stb. –, hogy a csapatban is sikerült felülteljesítenem, amit elvártak tőlem!
Sajnos délelőtt, az esős időben az egyik motorból elkezdett szivárogni az olaj és a fél pályát beszórta – mi ekkor az ötödik pozícióban voltunk. Feljött a biztonsági autó, mögötte két kört motoroztunk, majd úgy döntöttek: felfüggesztik a versenyt. A rossz idő miatt a pálya takarítása elhúzódott és a futam vége előtt kb. 30 perccel indították újra. Megint a safety car mögött haladtunk két kört, utána pedig mindössze három körre maradt idő, ami érdemben a verseny állását nem befolyásolta.
Mit eszik egy endurance-pilóta?
Nagyon fontos a jó erőnlét, ezért étkezésünket a csapat szakácsa irányította. Minden felmenés után csirkét ettem rizzsel, hogy pótoljam a súlyveszteséget, emellett gyakran ettem egy-egy csokit is afféle hangulatjavítóként. A hajnali dupla felmenés kemény volt, másfél órás motorozást jelentett, ráadásul addig a többiek a boxban palacsintáztak. Hogy motiváljanak, Krisztián, a menedzserem megígérte, hogy ha jól teljesítek, akkor süt nekem is...
Akárhogy is, letelt a 24 óra, és elképesztő érzés volt beérni, valamint az, hogy én vittem be a motort a célba! Azóta többször felidézem újra és újra azt a pillanatot! A boldogságom, az érzés, hogy „megcsináltam, megcsináltuk” felülírta a 30 órás nemalvásomat. A magyar pályabíróknak innen üzenem, hogy sokat jelentett nekem a tudat, hogy ők is kint voltak, és drukkoltak nekem és a csapatnak. Örömmel láttam és köszöntöttem őket, valamint a magyar szurkolókat a pálya szélén és a boxban.
Hihetetlen volt, hogy állva el tudtam volna aludni a verseny végén, de az a bizonyos endorfin, a boldogsághormon még hosszú-hosszú órákig pörgetett engem és az egész csapatot! Szeretném megköszönni a támogatóknak és a menedzsmentek a közös, eredményes munkát, a nézőknek pedig a szurkolást és a figyelmeteket: találkozunk a következő versenyen! – mesélte Bálint a Spa-i 24 órás után.