Napjainkban egyre nagyobb az igény a 125-ös motorokra, az egykori rétegmodellek tavaly a nyolcadliteres robogókat szorongatták, már ami az eladási darabszámokat illeti.

ksr-moto-grs-125-bemutato-28528
Beszédes számok: 2019-ben feleannyi váltós 125-öst adtak el, mint 125-ös robogót, tavaly pedig már szinte ugyanannyit

Tudniillik mindössze egy év alatt komoly változás ment végbe a hazai motorpiacon: 2019-ben még a robeszok uralták a 125-ös kategóriát, több mint kétszer annyit vásároltak belőlük, mint a váltós motorokból, de 2020-ban már közel ugyanannyi kelt el váltós/CVT-s 125-ösökből.

KSR Moto GRS 125 – a városi maratonfutó

Ezt a kategóriát, azaz a váltós, 125-ös motorkerékpárok mezőnyét erősíti az egyik legkedvezőbb árú kihívó is, a 978 ezer forintért kínált GRS 125, mely nem véletlenül került fel nettó árral is a forgalmazó honlapjára. Elvégre a hazai törvények szerint a társaságok és vállalkozók visszaigényelhetik az ÁFA-t a céges használatra vásárolt gépek árából.

Vajon mit tud a gyakorlatban az osztrák GRS 125? Részletes bemutató a 7-800 km-es hatótávú (!) csöppségről

A fenti videóból kiderül, hogy a motor egyik legfontosabb erénye a csekély fogyasztás és az ebből fakadó, kiemelkedő hatótáv. Közel 800 kilométeres értéke a legdurvább kalandmotoroknak is becsületére válna, egyben azt jelenti, hogy aki napi 30-40 kilométert ingázik vele, az ráér havonta egyszer (!) megtankolni a gépet.

ksr-moto-grs-125-bemutato-28520
Csinos részlet a tank alól kikandikáló, pirosra festett térhálós váz

Lássuk be, ezzel még a közösségi közlekedés sem versenyezhet, hiszen többe kerül a BKV-bérlet, mint havonta egyszer légteleníteni a 17 literes üzemanyagtartályt.