Egyre népszerűbbek a 125-ös, váltós motorok, sőt lassan a korábbi uralkodó robogókat ostromolják, de a választék nem mondható túl bőségesnek. Persze Dunát lehet rekeszteni a nyolcadliteres nakedekkel, viszont sportmotorból, enduróból és kalandmotorból már gyérebb a felhozatal. Valószínűleg ezért is döntöttek úgy az osztrák Motronnál, hogy éppen egy nagy hasmagasságú terepgéppel rukkolnak elő, ami ráadásul rögtön kétféle változatban készül.

Már Magyarországon is kapható a Motron X-Nord 125

A laikus szemlélőnek úgy tűnhet, hogy legalább 500-as vagy nagyobb terepmotor áll előtte, olyan magabiztos kiállású az új X-Nord 125. Mivel tengelytávja (1375 mm) és hossza (2085 mm) a nagymotorok értékeivel vetekszik, nyugodtan befogható utasszállításra, erre utal a kategóriában szokatlanul igényes és masszív utaskapaszkodó is.

ksr-motron-x-nord-125-bemutato-29325
Bár kedvező árú modellről van szó, nem kell lemondani az ínyencségekről: a háromdarabos dobozszett és a fordított első teló is alapáras az X-Nord 125 Touringon

Csak a terhelhetőség (165 kg) szab határt annak, hogy mit pakolj fel a gépre, különösen a gazdagabb felszereltségű, Touring kivitelen van bőven hely a pakkoknak, hiszen ez alapáron doboztartóval és három kofferrel (!) kerül forgalomba. Ennek dacára csak 120 ezer forinttal kóstál többet az alapmodellnél – ennyiből két oldaldoboz és a konzol sem jönne ki, nemhogy a háromkofferes szett...

ksr-motron-x-nord-125-bemutato-29324
Nem üres marketingfogás, hogy kalandmotorként aposztrofálják a modellt: az 500 kilométeres (!) hatótáv és a 170 millis szabad hasmagasság valódi kalandmotoros tulajdonság

Természetesen a motor várható felhasználásához és tömegéhez méretezett a fékrendszer is, így elöl-hátul tárcsafék lassítja a gépet, és a 265-ös, illetve 240-es diszkek munkáját CBS, vagyis fékerőelosztó felügyeli. Ez főként a kezdők, újrakezdők számára lehet érdekes, hiszen akkor is rövidebb fékutat érhetnek el, ha kapkodva, például csak a kart húzva vagy a pedált taposva lassítanak vészhelyzetben.

ksr-motron-x-nord-125-bemutato-29323
Idősebbek is elkezdhetik... Valódi, felnőtt méretű motor, amin valószínűleg a magasabb pilóták is kényelmesen elférnek

A Motron X-Nord 125 és 125 Touring már Magyarországon is rendelhető, a modellek nettó indulóára 944 874 (br. 1 199 900) forint.