Talán emlékeztek még a kilenc éve leleplezett Super Duke prototípusára, mely tulajdonképpen abban tért el a végleges modelltől, hogy lényegesen karcsúbb, könnyebb volt annál. Mivel több Duke-tulajdonos utólag fogyókúrára fogta gépét, hogy az jobban hasonlítson az egykori prototípusra, most úgy döntöttek a KTM-nél, hogy elkészítik a Duke filigránabb, RR változatát.

Ki hinné, hogy már közel tíz éve zajlik a Super Duke-projekt?

Nos, a RideApart kémfotói alapján kijelenthetjük, hogy leleplezéshez közeli állapotban van a 1290 Super Duke RR, sőt állítólag már idén márciusban piacra dobják a modellt.

Tényleg érkezik a KTM 1290 Super Duke RR

Bármilyen hihetetlen, a pletykák szerint további kilenc-tíz kilót sikerült lefaragni a tömegből, vagyis 179-180 kilós száraztömeggel mérlegel az újdonság. Ezt úgy érték el, hogy megannyi alkatrész, így például a légterelő, a sárvédő és az apró faridom is szénszál alapú, a hátsó ülés pedig szinte megszűnt – az utasszállítás inkább csak elvi lehetőség.
ktm-1290-super-duke-rr-bemutato-29313
Erősebb már aligha lehetett, így könnyebb lett... Állítólag 180 kilós száraztömeggel mérlegel a limitált darabszámban készülő Super Duke RR
További értékes dekáktól, kilóktól fosztotta meg a Herceget a titán Akrapovič kipufogó, a könnyű, kovácsolt alumínium felnik pedig nagymértékben csökkentik a rugózatlan tömeget, egyszersmind kezesebbé teszik a motort. A hírek szerint az erőforrás nem változik, hiszen eddig „sem volt baj” a teljesítménnyel, azaz továbbra is az LC8 kódjelű V2-es dohog a Duke-ban, és 180 (egészen pontosan: 179,52) lóerős teljesítményt szabadít az indokolatlanul széles, 200/55-ös hátsó úthengerre. Szintén a pletykákból sejthető, hogy az elődökhöz hasonlóan az RR is Bridgestone S22 abroncsot kap, bár nem lenne meglepő, ha az egyre szorosabb KTM-Continental együttműködés keretében erre is a német gyártó készítene köpenyt. Emlékezünk csak vissza: a 1290 Super Adventure, a 390 Adventure és a 890 Duke is Contira váltott, logikus lenne tehát, ha az RR is Contin gurulna, a SportAttack 4-ből pedig elérhető a 200/55-ös méret – minden adott az újabb együttműködéshez.
ktm-1290-super-duke-rr-bemutato-29314
Akrapovič mester megint kitett magáért. Lám, az Euro 5 korában is lehet rövid, elegáns kipufogót készíteni!
A jelek szerint március végén mutatják be hivatalosan a modellt, és akkor az is kiderül, hogy szériagyártott érdekesség vagy korlátozott darabszámú, gyűjtői motor lesz-e. Mindenesetre a méregdrága összetevők arra utalnak, hogy a pár száz, esetleg egy-kétezer darabos limitált széria az esélyesebb, s ennek megfelelően a 6,25 millióba kerülő alapmodellnél is jóval drágábban lehet majd hozzájutni a legélesebb Szikéhez.