· 2011. március 7. 8

Bemutatkoznak a 2011-es KTM-ek

Akinek a 990 Adventure túl spártai és a Superduke észvesztően sportos, annak is tudnak megfelelő motort kínálni. Itt az ABS-es KTM SMT 990.
Március 10 és 13 között (vagyis a Budapest Motor Fesztivállal szinte egy időben) rendezik Rómában a Motodays rendezvényt, ahol többek között a mattighofeni gyár is jelen lesz, hogy az olasz fiatalokat megismertesse az új, 125 köbcentis Duke modellel, ezzel is erősítve a cég országúti szekcióját. Közben a hazai forgalmazó is bejelentette a "kis herceg" vételárát: 999 000 forint (+ regisztrációs adó) befizetése után az új nyolcadliteres Duke nyergébe pattanhatunk.
A másik újdonság, az SMT 990 ABS a világjárókat célozza meg: két személy részére is elegendő és kényelmes helyet biztosít, a csomagok is bőséges teret kapnak az opcióként rendelhető dobozokban, és 2011-ben már blokkolásgátló felügyeli a radiális féknyergek munkáját, ezzel is biztonságosabbá téve a nedves, csúszós úton közlekedést.
A közel száz newtonméter nyomaték és a kétszáz kilogramm alatti önsúly garantálja, hogy a hegyi szerpentineken sem fogunk unatkozni az SMT nyergében. Az LC8-as blokkal hajtott túramotor 3 982 000 forintba kerül.
A kiállításon jelen lesz még a 990-es Adventure speciális, "Dakar" kiadása, mely egyedi fényezéséről és a 990R típusból származó futóműről könnyedén felismerhető - a V2-es erőforrás ebben a típusban 115 lóerőt teljesít, a 18 és 21 coll átmérőjű kerekek Pirelli Scorpion gumiabroncsokat kaptak.