A KTM nagy büszkesége a „screamer” gyújtássorrendű V4-es, amellyel a MotoGP mezőnyében szeretnének sikereket elérni a 2017-es szezonban. Már a versenymotor RC16 megjelenésekor tudni lehetett, hogy piacra dobnak majd belőle egy szabadon megvásárolható változatot is, nemrégiben azonban kiderült, hogy ezek nem közúti forgalomba, hanem kizárólag pályahasználatra szánt, nem rendszámozható modellek lesznek.

ktm-rc16-11436

A KTM emberei felhívták a leendő vásárlók figyelmét, hogy óvatosan bánjanak a masinával, hiszen ez a visszafogottabb teljesítmény ellenére is egy valódi versenygép lesz
Arról még nincsenek megerősített információk, hogy a gép pontosan miben tér el a futamokon látható testvérétől, az azonban biztos, hogy a teljesítményét lecsökkentik, 270 helyett „csak” 240 lóerővel gazdálkodhat majd a szerencsés tulajdonos. Stefan Pierer, a KTM vezérigazgatójának elmondása szerint száz darabot terveznek legyártani a megszelídített RC16-ból, ami leghamarabb 2018 tavaszán érkezik, s az ára - kiviteltől függően - 35 millió forint körül alakul majd.