Tavaly helyszíni riportot készítettünk a 24 órás Veterán Megbízhatósági versenyről és akkor úgy búcsúztunk el: csak remélhetjük, hogy 2023-ban is lesz ilyen viadal, és talán Kunmadaras fog helyet adni az összecsapásnak.

kunmadaras-24-oras-veteran-verseny-2023
A 2022-es rajt pillanatai

Úgy tűnik, hogy a szervezők azóta sikeresen leküzdötték az akadályokat, hiszen most hétvégén újra megrendezik a patinás vasak összecsapását, és ezúttal is a magyar motorsport egyik fellegvára, Kunmadaras lesz a helyszín:

Július 22-23-án zajlik az idei 24 órás, ahová minden 18 évnél idősebb motoros nevezhet, ha sikerül – legalább – két másik pilótát toboroznia, ugyanis a versenytáv hossza miatt csak legalább háromfős csapatok jelentkezését várják a szervezők.

Mit érdemes tudni a kunmadarasi 24 órásról?

A leírás szerint a nevezők feladata, hogy a helyszíni adottságok és lehetőségek figyelembevételével, három-, négy- vagy ötfős csapatokban, alakulatonként egy motorkerékpárral, a rendelkezésre álló 24 óra alatt minél több kört tegyenek meg a kijelölt pályán.

kunmadaras-24-oras-veteran-verseny-2023
Nyolc kategóriába sorolják a résztvevő motorokat azok kora és az átalakítás mértéke szerint

A rendezvény ideje alatt – az egyéb szabályok keretein belül – tetszés szerinti időben válthatják egymást a csapattársak, javíthatják, szervizelhetik gépüket, sőt ha úgy látják jónak, időszakosan ki is állhatnak. A pálya kb. 3950 m hosszú, felülete 5 x 6 méteres betonlapokból álló, legtöbb helyen 20 m, legkeskenyebb pontján hozzávetőleg 10 m széles, átlagos, közúti minőségű.

kunmadaras-24-oras-veteran-verseny-2023

Az éjszaka folyamán a depó területe és néhány kanyar kivilágított, a pálya többi része teljes terjedelmében fényvisszaverőkkel kijelölt – írják a szervezők honlapjukon, ahol minden fontos információt megtalálsz a versenyről.