La Bañeza egy alig több mint tízezer fős lakosságú település Spanyolország észak-nyugati részén. Itt rendezik meg az ötvenes évek óta minden esztendőben az ország legnagyobb hagyományra visszatekintő utcai versenyét, melyet az első időszakban még nem is jegyeztek hivatalos futamként. Az évek előrehaladtával azonban ez változott, a futamok 1954 óta a városi Szűz Mária Fesztivál részét képezik, s óriási népszerűségre tettek szert a helyiek és a messziről idezarándokoló látogatók körében. Az eseményt nem kötelező nyűgnek fogják fel, éppen ellenkezőleg, évről évre lelkesen várják, mondhatni ez a nap szent és sérthetetlen – a verseny teljesen nonprofit, a helyi lakosok segítenek a szervezésben, mindenki kiveszi a részét.

A szűk kis utcák 1,75 kilométeres versenypályává válnak a rendezvény idejére. Idén hatvanezer néző özönlött a kisvárosba, hogy láthassa a hangulatos futamokat

Egy nagy, össznépi fieszta ez, remek szokásokkal, például a helyiek ilyenkor kinyitják az ideiglenes nyomvonal mentén található garázsaikat, s erre az időszakra bárokká változtatják azokat, ahova bárki betérhet. Valószínűleg mindenki látja lelki szemei előtt a kialakult hangulatot…

Természetesen a rendezvény sportértéke sem elhanyagolható, ebben az évben minden eddigi rekordot megdöntöttek: több mint százan indultak el a viadalon. A nevezők legtöbbje amatőr versenyző, noha akad a mezőnyben komoly, nemzetközi szériákban induló pilóta is, s összesen négy kategóriában értékelik az indulókat.