Máté újabb fontos megmérettetésen van túl, és a két futamon elért tizedik, valamint tizenharmadik helyével sikerült megtartania 12. helyét a pontvadászatban, de talán ennél is fontosabb, hogy az öt versenyen megszerzett 23 pontjával tapad a Top 10-re, és látótávolságon belül (hat, illetve 27 pontra) van az első öt hely is. Összességében egy rendkívül hosszú utazással járó, nagyon munkás, de eredményes hétvégét tudhat maga mögött a 15 éves fiatalember, aki így bizakodva tekinthet a még hátralévő hat futamra. Ez volt a cél, és ennek szellemében ült motorra a brit versenyen is - de erről már meséljen ő személyesen.

laczko-mate-donington-13978
Máté - aki nem mellesleg a Magyar Motorkerékpáros Szakközépiskola tanulója - a pályáról egyenesen az iskolapadba huppant vissza, hogy a tanév után ismét belevesse magát a munkába

- Felkészültem rá, hogy most még nem tudok nagyot előre lépni, de ki akartam hozni mindent a motorból, és magamból is, hogy az élmezőny közelében maradjak. Úgy érzem, ez sikerült, és közben tudatosan kerestem azokat a versenyhelyzeteket, amelyek győztes megoldásával faraghatok a köridőkből. Amennyire lehetett, próbáltam még szűkíteni a féktávokon, hogy a gyorsabb kanyarok után tudjak tapadni, szélárnyékban maradni, gyakoroltam a Rossi-féle kivezetést, és úgy általában az agresszívabb motorozást, a test-test elleni küzdelmet. Közben figyeltem, még jobban felmértem a versenytársakat és a motor viselkedését. A motorozással, a versenyzéssel elégedett vagyok, de a tíz ponttal kevésbé, így a nyári szünet után megpróbálunk nagyobb lépésekkel haladni – összegezte a doningtoni hétvége tapasztalatait a Keefer-MW Performance pilótája.

Pályaversenyző és éltanuló egyben

A szünet után - fogalmazott Máté -, de tegyük hozzá rögtön, hogy a jövő héten kezdődő iskolai szünet előtt, ugyanis az ADAC Northern Europe Cup Moto3-as mezőnyében vitézkedő fiatalember emellett a „civil életben” is igen tevékeny, éppen a napokban zárja a Magyar Motorkerékpáros Szakközépiskolában az első évfolyamot. Az iskolapadból pedig egyenesen a pályára siet, hogy egész nyáron át csak arra koncentráljon, amit a legjobban szeret: a motorozásra.

laczko-mate-donington-13977
Máté is megemlékezett a kerékpárbalesetben elhunyt Nicky Haydenről

Éppen ezért Doningtonból magukkal hozták a Keefertől kapott NSF250-es Hondát, amit most Mohai János csapatfőnök műhelyében készítenek fel a nagyobb feladatokra, bár túl sok változtatásra nincs lehetőségük a szigorú szabályok miatt. Viszont azokat az apró, ám annál lényegesebb módosításokat, amiket megtehetnek, csak akkor tudják végrehajtani, ha az eddiginél lényegesen többet motorozik vele Máté. Most ez következik, már a hét végén a Pannónia Ringen tesztelnek, azután pedig mindenhol, ahol valamiféle versenylehetőség adódik, hogy a következő NEC-erőpróbán, július első hétvégéjén, a sachsenringi

Moto GP hétvége betétfutamában meglepje a mezőnyt.