„Il boom economico” – a közgazdászok így nevezik azt a második világháború végétől nagyjából a hatvanas évek végéig tartó időszakot, amelynek során robbanásszerűen fejlődött Olaszország gazdasága. E, ma már nosztalgiával visszavágyott, szinte forradalmi hevületű kor gyümölcse a Lambretta vállalat, amely azóta túlélt számtalan gazdasági, társadalmi és politikai vihart.

Az olasz gazdaság, a motorozás és a Lambretta

Amióta csak létezik, Olaszország soha nem számított egyszerű helynek. Bőven mesélhetett volna erről Ferdinando Innocenti is, aki ilyen-olyan bankcsődök, háborús pusztítások miatt nem egyszer volt kénytelen felállni a padlóról.

Persze sikerült neki, hiszen zseni volt: még a ’20-as években kitalálta, hogy az acélcsövek nemcsak folyadékok szállítására alkalmasak, hanem állványnak, vázszerkezetnek is kitűnőek.

Megszületett hát az „Innocenti-csőként”  ismertté vált találmány. Arról, hogy ez járművekbe kerüljön, eleinte nem volt szó.

lambretta-uj-modellek-2022
Hála a világsztároknak, a Lambretta robogók a szülőhazától távol is ismertté váltak. Itt éppen az ’50-es és ’60-as évek egyik leghíresebb szexszimbóluma, Jayne Mansfield pózol az egyik példánnyal

Erre csak később, a második világháború után, a lázas ütemű újjáépítés szárba szökkenésekor került sor, amikor hangyabollyá változott Olaszország. Mindenki ment valahová: délről északra, keletről nyugatra vagy éppen a munkahelyre. Ehhez pedig közlekedni kellett valahogy. Az igény tehát megvolt, a pénz viszont nem nagyon. Ezt felismerve kezdte meg a Milánó Lambrate kerületében a romokból újjáépített Lambretta gyár egy 125 köbcentis, kétszemélyes, természetesen csővázas robogó kifejlesztését, melynek első példányai 1947-ben álltak két kerékre. Mivel az újdonság nagyjából egy átlagos gyári munkás háromhavi jövedelmébe került, szavatolt volt a siker. Innentől beindultak a dolgok, hiszen a fürge, stílusos, megbízható és kevés pénzből fenntartható Lambrettákból milliós mennyiség fogyott.

lambretta-uj-modellek-2022
A háromkerekű Lambro 200 szó szerint mindent vitt: postai küldeményeket, kukákat, üdítős rekeszeket, virágot – és persze turistákat is, ahogyan a képen látható

Miután azonban kifulladt az olasz gazdasági csoda, 1972-ben az indiai kormány megvásárolta a milánói vállalatot, amelynek hatalmas felhalmozott tudását egy indiai belpiacos, háromkerekű robogó gyártására használták fel. Szerencsére nem kaszálták el a klasszikus Lambretta robogókat sem, így megmaradt a folyamatosság – sikerült is kitartani egészen 1997-ig. Ezután jött egy húsz esztendeig tartó szünet, ami éppen öt évvel ezelőtt, a KSR színrelépésével és a vadonatúj V-Special modell piacra dobásával ért véget.

Lambretta: robogni márpedig muszáj

Ez utóbbi továbbfejlesztett változatai alkotják ma a Lambretta kínálatának gerincét, amelyben természetesen helyet kapott egy 49,5 köbcentis motorral ellátott modell. A vidám színekben elérhető Lambretta V50 Special a lehető legszélesebb rétegekre veti ki a hálóját, hiszen már AM jogsival is fel lehet pattanni rá. A sorban az ugyancsak négyütemű, egyhengeres és léghűtéses, 124,7 köbcentis Lambretta V125 Special következik. Ehhez ugyan már A1 jogosítvány szükségeltetik, cserébe a gép majdnem megfutja a 100 km/órát, így már helyközi közlekedésre, elővárosi ingázásra, kisebb túrákra is alkalmas.

lambretta-uj-modellek-2022
Jó ez a szín nem? Ráadásul biztonságos is az utcai forgatagban, mert aki ezt nem veszi észre, az tényleg vaksi...

Még egy fokkal fürgébb az A2-es jogosítvánnyal vezethető Lambretta V200 Special, amely már a nagyrobogók mezőnyében áll rajtvonalhoz a vásárlók kegyeiért zajló versenyben. Az említett modellek közös vonása, hogy mindennel rendelkeznek, amit csak elvárhat a mai kor embere, igazán nem lehet panasz a felszereltségükre. Ugyancsak közös tulajdonság a kortalan, minden erőltetettségtől mentes, nem megosztó dizájn, a praktikum, a megfellebbezhetetlen minőség, valamint az adott kategóriában kedvező ár–érték arány.

lambretta-uj-modellek-2022
Az új Lambretta X300

Ezek az erények jellemzőek a vállalat 2022-es újdonságára, név szerint az egyhengeres, 26 lovas G350 Specialra is, melyben négyütemű erőforrás dolgozik és a hagyományoknak megfelelően CVT felel az erőátvitelért. Emellett egy másik meglepetés, X300 is hamarosan megérkezhet a kereskedésekbe, ami szintén klasszikus, elegáns formatervű gép, akárcsak 350-es rokona.

lambretta-uj-modellek-2022
Lambretta G350 Special

Ezeken felül saját gyártású elektromos kerékpárok is színesítik a kínálatot, ezekből nem kevesebb mint hat típus áll a vásárlók rendelkezésére. Az árcédulán szereplő, manapság kimondottan szerénynek nevezhető összegért igen tisztességes portéka jár, amelynek részegységei a legnevesebb beszállítóktól származnak.