Péntek délutántól használhatják a Lánchidat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők – közölte a BKK kedden az MTI-vel. A BKK hozzátette, hogy a kivitelezés az eredeti tervek szerint – többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával – folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat – olvasható a BKK-közleményben.

lanchid-motor-kerekpar-taxi
A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben 

A Lánchídon úgynevezett nyitott kerékpársávokat alakítottak ki, amiről azt érdemes tudni, hogy a többi közlekedő is használhatja, ám nem mindegy, hogyan:

A nyitott kerékpársávot - amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv - az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. A nyitott kerékpársávot - az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladás ezt szükségessé teszi - más járművek is igénybe vehetik, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett. A jobbra bekanyarodást a nyitott kerékpársávról kell végrehajtani. A kerékpáros balra bekanyarodásra történő felkészülés céljából, vagy ha a nyitott kerékpársáv megszűnik, a nyitott kerékpársávot elhagyhatja – 

írja a KRESZ a 2009-es módosítás nyomán, amikor bekerült a rendeletek közé a nyitott kerékpársáv fogalma.