A késő őszi tesztek után egyértelműen kiderült, miért is sikerült a WSBK pilótáinak megközelíteni, sőt a nap végén egyenesen felülmúlni a spanyol pályán jegyzett GP-s köridőket. Mint elmondta, teljesítmény terén hatalmas szakadék tátong a két osztály motorjai között, ám ezt remekül kompenzálja, hogy az eltérő szabályoknak köszönhetően a kanyarbejáraton sokat nyernek a Superbike-gépek.

laverty-szerint-a-superbike-11208
Féktávon és a kanyarbejáraton egyértelműen a Superbike-ok gyorsabbak, míg az egyenesekben a MotoGP-pilótáknál az előny

- A csekélyebb csúcsteljesítmény révén alapvetően könnyebb uralni a WSBK-masinákat. Legalább ilyen fontos eltérés, hogy idén a MotoGP-ben az eltérő abroncsok miatt nem fékezhettem elég keményeket, és most, hogy újra a Pirelliken versenyzem, ismét fejlődnöm kell ezen a téren. Egyébként a két Aprilia (a GP és a WSBK változat) nagyon hasonló, még akkor is, ha a Superbike-kivitel érezhetően durvább, kevésbé kifinomult is - nyilatkozta a tesztet követően a Milwaukee Aprilia harmincéves, ír pilótája.