Áprilisról szeptemberre változott a Le Mans-i EWC-futam időpontja, ám így túl közel került az autós viadalhoz, ezért úgy döntöttek a rendezők, hogy már nyáron pótolják az elhalasztott versenyt. Az új időpont augusztus utolsó hétvégéje, aki pedig az eredeti időpontra vett jegyet, az visszakérheti az árát vagy használhatja a belépőjét az augusztusi rendezvényen.

24 óra negyven percben - a tavalyi Le Mans összefoglalója. Micsoda befutó volt!

Magyar versenyzőnek is szurkolhatunk Le Mans-ban, ugyanis ott lesz a H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint: - - Végre egy jó hír, kellett már nekünk! Megérte tegnap emlegetnem nektek a Le Mans-i 24 órás motorversenyt, mert este jött az infó, hogy előrehozták kicsit: augusztus végére. Mennyit is kell aludni addig? - áll bejegyzésében.

Ma este indul az F1-szezon - virtuálisan...

Eközben átírták a legfontosabb világbajnokságok menetrendjét is. A Superbike-vb honlapja szerint megtartják az áprilisi, Holland Nagydíjat - bár ezt korai még készpénznek venni -, viszont a spanyol hétvégét márciusról októberre halasztják. A MotoGP friss naptárja szerint három európai futamot rendeznek májusban (Jerez, Le Mans, Mugello), de a helyzetet elnézve ez is simán változhat a következő másfél hónapban. Akárhogy is, szervezők láthatóan azon vannak, hogy ha eltérő időpontban is, de teljes évadot láthassanak a nézők, a versenyzők pedig minél több összecsapáson vehessenek részt. Persze ez néha szokatlan megoldásokat szül, mint például a Formula-1-ben, ahol ma este rendezik az első virtuális futamot. A most E-sport Grand Prix sorozat „nyitófutamán” jelenleg is versenyző F1-pilóták vesznek részt, no meg néhány meghívott vendég a hiányzók pótlására. Az eredeti versenytáv felét futják le virtuálisan, az összecsapást pedig itthon is közvetítik - az M4-en látható este kilenctől.