Az első sorból Gibernau, Checha, Biaggi indulhatnak, Rossi 4. helyével a második sorba szorult, Talma sajnos nem tudott javítani a tegnapi 22. pozicióján, Tóth Imi a 25.

Időeredmények

Talma beszámoló

2004. május 14.

Talmácsi Gábor a múlt hétvégi Imolában zajló olasz bajnoki futam után - ahol a 22. helyről rajtolva az 1. helyen végzett - érkezett meg Le Mans-ba, ami egy elág technikás pályára. Az első napi edzéseket a motor tesztelésére fordították.

A szabadedzésen 6 kör után megragadt a motor, majd az új blokk nem megfelelően lett karburálva, ami a későbbi teljesítményén is meglátszott. Talma tesztelte az új, első futómuvet is, de elmondása szerint nem érezte kellően a motort. A beállítosok sem voltak eltalálva, így az első nap végére a 22. helyen zárt.

2004. május 15.

Talma nem tudott javítani eredményén a 2. napon sem, így mradt a 22.

Azt mondta, hogy a fő probléma a motor teljesítménye, ami gyakorlatilag egyenlő a nullával. Ami pedig még ennél is nagyobb gondot okoz, az az, hogy nem tudják mi okozza. Tönkrement az a henger is, amit Jerezben használt, az új pedig még nem a legtutibb. Minden szóbajöhető hibaforrást ellenőriztek, nem sok sikerrel, a szerelők a hengerfejet is levették......kiderült sok benzit kap a motor, de megvizsgálják a benzin minőségét is, hátha okosabbak lesznek.

Jelenleg a csapat a megoldást keresi a problémákra, bízunk benne, hogy elég idő lesz minderre a versenyig.

Talma a Le Mans-i verseny után nem jön haza, hanem továbbutazik Catalunya-ba 4 napra, ahol az egyik német motorosmagazinnak teszteli az összes 600-as és 1000-es gépet, másik 18 pilótával (pl. K.Swantz, Mamola stb.) együtt. napi 150-200 kör erejéig. Az esemény várhatón szinte minden európai szaklapban megjelenik majd, fotókkal.

Elmondhatjuk nem kis dolog, hogy a mi magyar versenyzőnket, Talmácsi Gábort hivják tesztelni.

Befejezésképp pedig itt van néhány fotó a múlt heti imolai versenyről.