Egy kis startup cég szakembereinek fejében ötlött fel a gondolat, hogy kifejlesszenek valamit, ami túlmutat a fejvédőkben használt, hagyományos szellőzőmegoldásokon, így született meg a légkondicionált bukósisak ötlete. A vállalat tulajdonosa és névadója, Steve egy olyan konstrukcióval állt elő, amit még senki nem alkalmazott a piacon, pedig meglehetősen egyszerűnek tűnik, hiszen hasonló elven működik, mint az autóknál használt rendszer. A Feher ACH-1 hűtőegysége tulajdonképpen egy kisméretű, ám hatékony pumpából áll, ami a meleg levegőt hűvösre cseréli, majd bevezeti azt a bukósisak héjába. A hálós anyagban és a speciálisan erre a célra kialakított légcsatornákban aztán a hideg levegő kering a felhasználó feje körül, kiváló komfortérzetet biztosítva a legnagyobb melegben is.

legkondicionalt-bukosisak-feher-19061

Így fest majd a Feher ACH-1 légkondicionált bukósisak
A szerkezet akkumulátorral vagy a jármű elektromos rendszerére csatlakoztatva működtethető. Bár azt gondolhatnánk, hogy ilyen kiegészítővel felszerelt bukó némileg nehezebb lehet, mint a hagyományos megoldások, a gyártó saját leírása szerint a sisak mindössze 1450 grammot nyom, amivel egyáltalán nem lóg ki a mezőnyből. A termékből egyelőre csak egy demováltozatot készíttek, de azt már most tudni lehet, hogy a megvásárolható darab 599 dollárba, azaz kb. 140 ezer forintba kerül majd, noha induló kedvezmény gyanánt ebből 50 dollár kedvezményt kapnak az első vásárlók. Kíváncsian várjuk, hogy a meglehetősen lassan változó bukósisakpiacon mennyire lesz képes megvetni a lábát a Feher, s az újdonságoktól sok esetben ódzkodó vásárlók miként fogadják majd az innovatív terméket.