Ma délután zajlik a felvonulás, ahol azért emelik fel a hangjukat, mert egy új rendelet szerint 2019 áprilisától a motorosoknak napi 4-5000 forintnak megfelelő fontot kell fizetniük, ha behajtanak London belvárosába. Ha pedig nem fizetnek, akkor alkalmanként 130 font, azaz átszámítva 46 ezer forint bírságra számíthatnak. Nem kis összeg, hiszen aki nap mint nap a nagyváros érintett részeiben jár, annak havonta közel háromszáz fontot, azaz csaknem százezer forintot kell kicsengetni.

london-ulez-rendelete-17416
Kezdetben csak a 2007-es és annál idősebb modelleket sújtanák a napi 12,50 fontos útdíjjal, ám a brit motorosok attól tartanak, hogy - a dízel autókhoz hasonlóan - folyamatosan szigorodik majd a rendelet, és hamar sorra kerülnek az Euro 4-es gépek is

- Az ingázásra használt motorkerékpárok és robogók nagyban hozzájárulnak a torlódások, forgalmi dugók felszámolásához, ráadásul kétség sem férhet hozzá, hogy összességében ez egy környezetbarát közlekedési forma, mégis ilyen elképesztően magas díjakkal sújtják a tulajdonosokat - nyilatkozta az eseményt szervező We Ride London szóvivője.