Dörzsölhetik a tenyerüket az összeesküvés-elméletek hívői, hogy Lorenzo tavalyi kiugrásával csak „helyet csinált” az ifjabbik Marqueznek a Hondánál, és egyébként - önszántából - esze ágában sem lett volna szögre akasztani a sisakot. Erre utal az is, hogy nem sokkal a szezonzáró után már arról pletykáltak, hogy tulajdonképpen megegyezett a Yamahával a folytatásról, még ha egyelőre csak tesztelői szerepkörben is, tehát továbbra sem szakít a profi motorozással.

lorenzo-szabadkartyaval-rajthoz-all-24751
Júniusban, a Katalán Nagydíjon láthatjuk újra Lorenzót a Yamaha nyergében

Már akkor pedzegették, hogy többről van szó, mint egyszerű „beugrós” segítőről, aki a futamok között segít rátalálni a helyes beállításokra. Nos, ezúttal is igaznak bizonyultak a boxutcai pletykák, ugyanis ma reggel maga a Yamaha vezérkara erősítette meg, hogy Jorge Lorenzo gyári motort kap a csapattól, hogy részt vegyen egy vagy több 2020-as futamon. Egyelőre hivatalosan csak a Katalán Nagydíjra szól a felkérés, de ha ott jól szerepel, akkor nem kérdés, hogy a Yamaha további viadalokra is benevezi, már csak azért is, hogy pontokat raboljon a Hondától vagy a Ducatitól.

Ez egyébként tökéletesen rímel korábbi véleménycikkünkre, amiben azt ecseteltük, hogy milyen erős kvartett lehet Quartararo, Vinales, Rossi és Lorenzo, ha egy csapatban, és mindannyiuk számára ismert, kedvelt pályán bizonyíthatnak, mint például a júniusi, Katalán Nagydíj helyszíne.