Még 1916-ban indította el vállalkozását Otto Petermichl, a mai cégtulajdonosok dédapja, amit a család a mai napig gondoz, fejleszt. Az egykoron Zugschwert & Schnellar néven futó társaság ma már KSR Group néven ismert, és egyebek mellett ez a vállalat felel a Lambretta és Malaguti márkákért, melyek már Magyarországon is elérhetőek.

M néven folytatja a KSR Group?

Öt éve bővült a választék a Brixton motorjaival, majd egy évre rá a NIU is csatlakozott, sőt 2018 óta már az A-TO és a Sur-Ron pillekönnyű modelljei is elérhetőek a cég kínálatában. Utolsóként a Quadro négykerekű robogókkal színesedett a paletta még 2019-ben, s ez már a tizedik márka volt a cég történetében.

Mit érdemes tudni a KSR Groupról? Az egyik legnagyobb európai forgalmazóról van szó, mely évi 60-70 ezer motorkerékpárt ad el a kontinensen, azaz többet, mint például a Ducati vagy a Triumph.

m-neven-folytatja-a-ksr-group-28895
Nem egyszerű kereskedés és gyűjtőmárka, hiszen az osztrák cég fejleszti például az új, 1,2-es Brixtont, s emellett a KSR Moto, a Lambretta és a Malaguti fejlesztései is a sógorok kezében futnak össze. Persze nem csak a motorosok ismerik a nevet, hiszen mindennapi használati cikkek tervezésével és gyártásával is foglalkozik a cég.

m-neven-folytatja-a-ksr-group-28896
Az 1916-ban alapított családi vállalkozás önálló fejlesztőüzemmé és európai egyik legfontosabb motorforgalmazójává nőtte ki magát. Évente több mint 60 ezer járművet ad el a KSR Group
A vállalat mai videójában a távmunkától fásult, íróasztalnál alsónadrágban ülő főszereplőt állítják szembe a motorozásra csábító hölggyel, aki sisakkal a kezében mantrázza a Follow the M szlogent:
Mi a megfejtés? M mint Malaguti? Ugyan a KSR fejleszti és árusítja a márkát, de nem stimmel a betűkép, a tipo, vagyis csak véletlen egyezés lehet. Európában több helyen a KSR Group forgalmazza a Royal Enfieldet, de a brit-indiai vállalatnak nincs olyan újdonsága, ami rímelne az M-re. Akárhogy is, a cég azt ígéri, hogy hamarosan lehull a lepel, és az első, túlzottan is sejtelmes klip után már a motorból is láthatunk részleteket.