Jelenleg harminc-negyven kilométer „hiányzik” ahhoz, hogy teljes körgyűrű legyen az M0, de a sajátos terepviszonyok miatt bonyolult és drága lenne a budai oldal megépítése. Valószínűleg ezért is határoztak úgy a legújabb területfejlesztési terv papírra vetésekor, hogy inkább két különálló, a fővárostól távolabb fekvő szakasszal váltják ki az M0 utolsó szakaszát.

m100-gyorsforgalmi-ut-20629
Négy éven belül elérheti a kétezer kilométert a hazai gyorsforgalmi úthálózat hossza

Eszerint egy 32 kilométer hosszú, észak-déli gyorsforgalmi út - vagy gyorsút - épülne az M1 autópálya mányi részétől egészen Esztergomig, ami tehermentesítené a napjainkban igencsak forgalmas Tinnye, Perbál, Zsámbék stb. körüli utakat. Ez azonban nem megoldás a nyugat felől Budapestre ingázóknak, így kiegészülne a főváros határától Kesztölcig húzódó, lakott területeken kívül vezető M10-zel, ami hozzávetőleg 25 kilométeres lenne, és jelentősen felgyorsítaná a környék forgalmát. Az M100 építésének előkészítése már meg is kezdődött, a fizikai munkálatok nagyjából egy év múlva indulhatnak, az átadása pedig 2022-ben várható. Az új M10 és M100 is a 2017-ben elfogadott fejlesztési program része, melynek célja, hogy négy éven belül kétezer kilométer fölé nőjön a hazai autópályák hossza. Ennek keretében az M4 és M44 autópályák tehermentesítik a 4-es utat, illetve egészen a szlovák határig kétszer kétsávos lesz az M2-es, s a nyugati határszélen is tovább folytatják a nemrég átadott M85-öst.