Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arról beszélt az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác szakaszának alapkő-letételi ünnepségén, hogy a beruházás magával hozza a munkahelyek és a családok fejlődését is, ezért is kiemelkedően fontos 2020-ig megvalósuló, 1000 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési csomag.

m2-autout-negy-sav-13834
A Börzsöny, illetve a Cserhát környéke a motorosok kedvelt célpontjai, ám az arra vezető, hol két-, hol négysávos úton - a nagy forgalom miatt - sajnos gyakoriak a balesetek. Ezen segítene a most bejelentett fejlesztés, mely után egészen Vácig négy sávon haladhatnak majd a közlekedők

Kiemelte, hamarosan nagyteljesítményű, emeletes motorvonatok közlekednek majd Budapest és Vác között, illetve az autósok, motorosok is fellélegezhetnek, ugyanis a gyakran zsúfolt útszakaszon 2019-ben már négy sávon haladhat a forgalom, míg a megengedett legnagyobb sebesség 110 km/h lesz. Ez egyébként új mérföldkő is a hazai közlekedésben, ugyanis az M2 megépítésével immáron több mint 1500 kilométer hosszúságú autópálya és gyorsforgalmi út lesz hazánkban.