A múlt hétvégén, a spanyolországi Cartagenában rendezték meg az Európa bajnokság utolsó futamát.

Magda Attila az olasz Faccioli Racing versenyzője egész évben komoly esélyese volt az EB címnek. Sajnos, technikai sport révén nem mindig jönnek össze a dolgok. Attila azon kevesek egyike, aki a 125 GP kategóriában minden versenyt pontszerző helyen tudott befejezni. Legjobb eredménye a májusban a Hungaroringen szerzett második helyezése volt. Csapatfőnöke maximálisan meg van elégedve az idei teljesítménnyel és büszke rá, hogy motorhiba miatt soha nem kellett idő előtt befejezniük a hétvégét. Örül, hogy ilyen remek pilótával és emberrel dolgozhat, mint Attila, aki rengeteget dolgozott azért, hogy mindig a lehető legjobbat hozza ki a motorból. ��ezt egy olasz versenyzővel nem tudtuk volna megcsinálni. Ők jobban szeretnek panaszkodni, mint dolgozni és megkeresni a hiba okát, legyen az a motorban vagy akár bennük.� A Budapesttől 2600km-re lévő pálya a közelben működő homokbányáról folyamatosan szálló por miatt, napról napra veszélyesebb lett. Ha egy kicsit is szélesebb íven vett valaki egy kanyart, már készíthette is a pénzt a károkra, mert az biztos, hogy a kavicságyban kötött ki. A rendkívül piszkos pálya mellett a nagy hőséggel is meg kellett küzdeni a versenyzőknek, hiszen volt, hogy a hőmérő higanyszála 35 fok fölé kúszott.

A második időmérőn Attilának a harmadik kör célegyes végén lepörgött élete filmje, hiszen amikor fékeznie kellett volna nem volt mivel. Jobban mondva volt, csak nem működött. A fékkart csontig behúzta, de semmi hatása nem volt. Csak a sokévnyi rutin és némi szerencse mentette meg a hatalmas bukástól. Mivel a helyi erők mindent bevettek, nehéz volt bárkinek versenyre kelnie velük, de így is sikerült a 10. rajthelyet megszerezni. A verseny napjára sem csökkent a hőmérséklet és a pálya sem lett tisztább. A rajtot követően Attila hatodiknak fordult el a cél végén, majd a következő két körben visszaesett a nyolcadikra.

Amikor a szerelők bemutatták neki a táblát, rajta a jelenlegi pozíciójával, bekapcsolta a rakétákat és elkezdett felzárkózni az élmezőnyre. Sajnos, volt, hogy körökön keresztül feltartották, de a poros részeken nem lehetett előzni, hiszen azzal nagyot kockáztatott volna. Ez alatt, az idő alatt a helyi spanyol titánok nagyon elhúztak és már nem lehetett őket megfogni. A verseny végére a 4. helyre hozta be a Hondát, aminek az egész csapat nagyon örült. Az Európa Bajnokságot szintén a 4. helyen zárta. Az olaszok jövőre is szeretnének Attilával dolgozni, már csak az a kérdés, hogy hol és milyen kategóriában.