A motorosok akciója a Győri Rendőrkapitányságról indult, innen együtt gurultak az egyik helyi suli és gyermekotthon lakóihoz. A teljes titokban szervezett esemény alaposan meglepte az iskolásokat, hirtelen nem is értették, hogy került az intézmény udvarára a tucatnyi csillogó vas.

A felvonulás és a rendezvény összefoglalója

Akinek csak kedve tartotta, üléspróbát vehetett az RT-ken, miközben a rendőrök igyekeztek válaszolni a záporozó kérdésekre. A nagy tömegben még arra is maradt energiájuk, hogy az otthon egyik ágyhoz kötött, beteg lakóját személyesen vigyék ki a motorokhoz, hogy ő is egészséges társaival együtt csodálhassa a gépeket.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a lengyel és magyar zsaruk közösen dolgoztak. Néhány hónapja például a két ország rendőrei együtt vettek részt a szlovén-horvát határ őrzésében, hogy segítséget nyújtsanak a helyi erőknek a regisztrációs pontoknál és a határátkelőkön kialakult helyzetben.