Ez a viadal a sportág legnagyobb nemzetközi eseménye, tulajdonképpen a világbajnokságot helyettesíti, így évről évre összesereglik az ATV-versenyzők színe-java. A több mint harminc országot felvonultató viadalon tavaly döntőbe jutottak, és végül 13. helyen végeztek a hazai quadosok - idén ezt szeretnék megismételni.

Döntőért harcolnak a magyar quadosok

Rendkívül egyszerű a verseny menete: a selejtezőkben három csoportra osztják a pilótákat, és az egyes fordulókban két-két motoros küzd a krosszpályán, végül a versenyzők eredménye összeadódik és ennek alapján alakul ki a nemzetek rangsora.

magyar-quad-csapat-a-nemzetek-krosszan-23345
- A csehországi csapatbajnokságon egy lengyel és egy cseh versenyzővel karöltve elsők lettünk, de a legnagyobb idei kihívás még hátra van. Bízom benne, hogy Németországban is döntősek leszünk, és nagy siker lenne túlszárnyalni a tavalyi eredményt - mesélte a viadal előtt mindössze 18 éves Karai Kristóf (középen)

A döntőbe jutó 15 csapatot ismét három csoportra osztják, s minden eldöntő futamon harminc motoros küzd meg egymással - a végső sorrend természetesen újra az eredmények összesítésével születik meg.

A tavalyi verseny összefoglalója

A legfiatalabb magyar induló, a 18 éves Karai Kristóf - aki az idén 12. lett a negyven versenyzőt felvonultató Európa-bajnokság összetett pontversenyében - azt mondta az MTI-nek, idei teljesítményével bizonyította, hogy helye van a kontinens legjobbjai között, a Nemzetek Krosszára pedig önbizalommal telve utazik el.