Kíváncsi lennék, ki próbált már közületek úgy komolyabban nekiveselkedni az egykerekezésnek. Azon belül is a valós holtpontra és azon túlra gondolok, nem a csalós, erőből tartott felváltogatósra, olyat mindenki tud... Én megpróbálkoztam vele néhányszor. Kihalt placc, teljes védőöltözék és egy Suzuki DRZ400 pöpec hátsófékkel – ezek voltak nálam, meg az elhatározás, hogy utóbbit használni is fogom.

Nekem egyszer sem sikerült úgy igazán a mutatvány, a holtpont utáni érzést sohasem tudtam megszokni: azt hiszed, mindjárt hanyatt esel, erre becsokizol, megfeszülő záróizmokkal pedig roppant nehéz annyira finoman fékpedált kezelni, ami balanszban tart egy motort a hátsó kerekén.

Hungarian Stunt Riding Championship
Végh Tamás, 2013-as magyar stunt bajnok. A négyből kettő fordulót megnyert, kétszer pedig második lett - így kell ezt! A zsűri és a nézők egyaránt kedvelik lendületes stílusát…

Így hát adható legnagyobb tiszteletem a stuntosoké, ők ugyanis nem, hogy szimplán holtponton egykerekeznek, de a hazai bajnokság, a Hungarian Stunt Riding Championship (innentől HSRC) annyira magas szintet képvisel a világviszonylatban is ismert nevű motorosainak köszönhetően, amire valóban büszkék lehetünk. Ismerik a magyarokat, bármelyik nagynevű külföldinek fel kellene kötnie a bőrgatyát, ha az itthoni stunt-család ellen szeretne eredményt elérni.

Egység, erő!

Nem véletlenül használtam feljebb a család szót. A hazai stunt kulisszái mögé kukkantó cikkek előkészítése közben, ahogy egyre több sportolóval kerültem kapcsolatba, úgy erősödött az intim érzés: itt is mindenki ismer mindenkit, sőt, mi több, végtelenül tisztelik is egymást a srácok, de a fair versenyzés máshogy amúgy is elképzelhetetlen lenne.

Történelem...

Pingiczer István

Magyarországon nagyjából ugyanakkorra tehető a motorkerékpáros akrobatika feltűnése, amikor Nagy-Britanniában, vagy a tengerentúlon is elkezdett terjedni. Talán fiatalabb olvasóink nem is gondolnák, de a sport gyökerei az 1960-as évekig nyúlnak vissza. Az akkori motorokkal nyilvánvalóan egészen eltérő „show-kat” adtak elő; az egykerék és guruló stoppie-k helyett a motoron fejen állás, létrára mászás, és egyéb „talajgyakorlatok” voltak jellemzők. A sport egyik kiemelkedő hazai alakja Pingiczer István volt az idő tájt, ő volt a hatvanas-hetvenes években a Magyar Honvédelmi Sportszövetség motoros akrobata csapatának szólómutatványosa. Specialitása az a létrás trükk volt, amit manapság Herczeg „Mókus” Balázs szokott előadni szoci vasával, azzal a különbséggel, hogy annó „Pingi” még meg is fordult menetiránynak háttal, miután felmászott a Csepeljére fabrikált lajtorja legfelső fokára…A stunt riding ma is gyakorolt ágazata a ’90-es években kezdte megtalálni világszinten mindenfelé a maga elkötelezettjeit. Az egyre könnyebb és erősebb, sportosabb motorokkal az egykerekezés lett a domináló trükk – hátsó keréken, első keréken, ülve, állva, körbe-körbe, háttal, mindenhogy… Kötelező elem még a gumiégetés. Magyarországon az 1999-2008 közötti időszakban nagyságrendileg negyven stuntverseny került megrendezésre, köztük európa- és világbajnoki státuszú fordulókkal, noha a sportág nem tartozott sem nemzeti, sem nemzetközi szervezetek égisze alá. A stunt ridingot 2009-ben ismerte el önálló sportágként a Magyar Motorsport Szövetség, azóta minden évben hivatalos, nyílt magyar bajnokságot rendeztünk.

„A versenyek pontozása és lebonyolítása leginkább a műkorcsolyázáshoz hasonlítható.” – meséli Szabó Ákos, a stunt riding szakág-, illetve a versenyzők érdekvédelmi testületének vezetője. „Vannak kötelező elemek illetve szabadon választott program, plusz egy úgynevezett best trick, magyarul legjobb trükk kör.” A kötelező program része például az 50 méteres egykerekezés, ahol a lassúságot díjazzák Ákosék és versenybíró társai, vagy a 30 méteres nekifutás utáni elsőkeréken gurulás, ahol a távolság a nyerő.

Mad Max kör rajzolás feltett lábbal és körbe-körbe egykerekezés bója körül 10 másodpercen belül; itt a megtett körök száma a döntő, a best trick pedig egészen egyszerűen azé, aki a szakavatott zsűrit leginkább képes lenyűgözni egyedi trükkjével. A hatperces, szabadon választott fellépésén a versenyző magán stunt show-ját adja elő, trükkjeinek meghatározott pontértékén felül a végső elszámolásnál az előadás zökkenőmentességét, úgymond művészi értékét is díjazzák – a két divízió között itt szokott lenni a nagyobb különbség, nem a trükktechnikai tudásban.

Hungarian Stunt Riding Championship
Dobogós megbeszélés: a tavalyi bajnokság másik két díjazottja, Kulman Miki és Herczeg Balázs háttal

Három kategóriában lépnek porondra az előadók a HSRC fordulóin. Ha jártál már valaha Kunmadarasi motoros hepajon, akkor találkoztál ezzel… A stunt divízió 1 és divízió 2 technikai feltételrendszere gyakorlatilag megegyezik, azaz itt van érvényben előírás a használható motorok jellemzőit illetően (lényegében bármilyen nagyköbcentis, többhengeres, átalakított sport, utcai vagy túramotor használható), míg a Junior kategóriában bárki indulhat bármivel. Itt kapnak lehetőséget a Simsonos kezdők, az MZ-s hagyományőrzők, ahogy a szupermotós fiatalok és lelkes triálosok.

És hogy mire a külön divízió 1 és 2? „Ennek bevezetése a Mókusok és Szemöldökök miatt kellett” – árulja el Szabó Ákos. A tapasztaltabb és sokat látott öreg rókák a divízió 1-ben, míg a rutintalanabbak a divízió 2-ben csapnak össze, így mindenkinek jobb, azonban „a kettőben” csak egy évet tölthet egy adott stuntos, újonc szezonja után automatikusan átkerül divízió 1-be.

Hungarian Stunt Riding Championship
A stunt az egyik legpopulárisabb motorsport: szerencsés szervezésről tanúskodnak a tavaszindító motoros kiállításra és a tömegeket vonzó kunmadarasi motoros hétvégékre időzített stunt bajnoki fordulók

A tavalyi évben négy bajnoki fordulón mérték össze tudásukat stuntos fiaink. A divízió 1 végső ponttáblázatában szereplő tizenegy pontszerző közül Végh Tamást avatták 2013 bajnokává, mögötte Kulman „MikeBoy” Miklós a második, míg Herczeg Balázs a harmadik helyen végzett. Ha esetleg valakiben itt és most felmerült volna a kérdés, vajon mit érhet manapság egy magyar stuntbajnoki cím, arra a legjobb – és egyben elég szomorú – példát Angyal Zoltán, a tavalyelőtti HSRC bajnok szolgáltatja.

A pályafutása hajnalán Szemöldök becenéven elhíresült világhírű motoros akrobatánk neve sajnos azért nem szerepelhet a 2013-as végeredmények között, amiért egyik hazai stuntosunk sem nevezhető profinak a szó klasszikus értelmében: egyikük sem sporteredményeiből él. Ahogy azt Szabó Ákos elmondta - „2002-2003-ban még körülbelül 150 ezer forintos összegre számíthatott egy-egy futam győztese, de a helyzet azóta jócskán megváltozott, tavaly csupán húszezres nagyságrendű pénzdíjak kerültek kiosztásra.”

Hungarian Stunt Riding Championship
A bajnoki kupa nem ehető: egyik stuntosunk sem kizárólag az egykerekezésből él, sőt, sokuknak csak hobbi a bajnokság „polgári” állásuk mellett. A szerencsésebbek, mint Angyal Zoli, privát stuntshow-kból tartják el magukat…

Éppen ezért nem lehet meglepő, ha egy Angyal Zoltán kaliberű versenyző inkább a győzelemhez viszonyított tíz-húszszoros bevétellel kecsegtető privát stuntshow-felkérésnek tesz eleget ahelyett, hogy a kvázi biztos anyagi ráfizetést jelentő hazai bajnokságot erősítené. A stuntosok kerítése sincs kolbászból, sőt, ezúttal is a szerelem az elsődleges motiválójuk, akárcsak salakosaink esetében láthattuk.

Mindezek ellenére a 2014-es stuntszezon legalább annyira izgalmasnak és nem utolsó sorban világszínvonalú látványosságnak ígérkezik, akárcsak a tavalyi. Idén is négyfordulós a bajnokság, először a március 21-én induló, a Hungexpón megrendezésre kerülő Autó, Motor és Tuning Show alkalmával csap össze az ország krémje, szokás szerint az A pavilon melletti gymkhana részen. Május 1-én, illetve augusztus 19-20-án mindenki Kunmadarason lesz, ugye? Ott, illetve az október 5-én esedékes, hungaroringi, évadzáró HSRC futamon kívül egyéb motorsport-látványosságokra is számíthat a nagyérdemű a gyorsulási versenyek világából . A várható programokról a Sportmotor.hu-n mindig időben értesülni fogtok, és az eseménynaptárra is érdemes vetni egy pillantást.

Bátor juniorok, kerekezzetek!

Jelen pillanatban a HSRC Facebook rajongói oldala (www.facebook.com/stuntriding) az egyetlen hivatalos és naprakész, stunt-ügyekben elérhető forrás a világhálón, aki viszont ott kopogtat, nyitott ajtókra számíthat. Mivel a tavalyi Juniorok közül sokan idén nagymotorra váltanak, Rákosy Eszter, az oldal egyik aktív adminja és „a HSRC első asszonya” szerint: „Az idei Junior mezőny jelenleg kvázi üres, úgyhogy itt az idő, hogy az eddig poros utcákon rejtőzködve gyakorló tehetségek előbújjanak és egy hivatalos magyar bajnokság keretein belül megcsillantsák tudásukat." A Juniorban pedig ugye szinte bármilyen motoros szerkezettel lehet próbálkozni, éppen ez a kategória lényege, az egyéb motoros eseményekkel (pl. tuningshow és dragfutamok) összevont fordulók látogatószáma pedig garantálja, hogy tehetséged – vagy hiánya – nem marad észrevétlenül.

Hungarian Stunt Riding Championship
Emlékszel? Mókus is kezdte valahol..! Stuntra fel, magyar ifjak!

Ha jelentkezni - vagy csak informálódni - akarsz, a Hungarian Stunt Riding Championship fent említett Facebook-oldalán kezdd, vagy, mint a hazai motorsportolóknak, neked is ideje lesz megismerkedni a MAMS weblapjával. A nevezési nyomtatványok könnyen letölthetők, a licencigénylőt Dragbike 2014 alatt találjátok.

Vagy, ha nem is leszel az idén Junior kategóriás stuntbajnok, de érdekelne közelebbről a sport, bármelyik bajnokin vagy stunt show-n nyugodtan sétálj oda a versenyzőkhöz, kivétel nélkül mindegyikük remek srác, biztos vagyok benne, hogy örömmel és szívesen válaszolnak majd bármilyen kérdésre.

Szinte két évtizede töretlen népszerűségnek örvend a stunt. - 2014-ben körülbelül 15 versenyző nevezését várjuk a napi licenceseket nem beleértve, tehát a külföldi vendégekkel együtt egy futamon 18-20 stunter összecsapását lehet majd élvezni - mondta el Rákosy Eszter a HSRC-től

Az idei szezon során terveink szerint meglátogatunk néhány stunt ridert egy rövid, de annál velősebb interjúra. A bajnoki favoritokon felül, ha van kedvencetek, akit szívesen viszontlátnátok az itteni hasábokon, azt kommentben jelezzétek! A Hungarian Stunt Riding Championship első fordulójáig, a szezonnyitó „motoroskiállításig” már csak alig másfél hónap van hátra – találkozzunk a stunt riderekkel március 21-én a Hungexpón, majd lassan jön Kunmadár is!