Érdeklődőkből ezúttal sem volt hiány, szombat reggel annyi ember érkezett a gépátvételre, hogy elfogytak az időmérő transzponderek (!), annak dacára, hogy az időjósok sok-sok felhőt és esőt ígértek hétvégére. Részben ugyan igazuk is lett, mivel szombaton az utolsó néhány futamot kicsit megkavarta a rövid felhőszakadás, de azt leszámítva szárazon megúszták a pilóták a víkendet. Több szakágban is húsz fő környékén mozgott a létszám, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a MAMI Kupa szövetkezett Gianni Favaronnal, a Motorline Kft. ügyvezetőjével, hogy az eddig csak utcán vitézkedő robogósok is részt vehessenek a megmérettetésekben.

mami-kupa-2016-kakucsring-9097
Gyerünk, szárítsuk fel a pályát!

Tömegvonzás

Nem egyszer hallhattuk már a nézőktől a tribünön, hogy milyen szívesen kipróbálnák a Youngtimer 125 4T csoportban cirkáló, négyütemű gépeket. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen minden megvan ezekben a vasakban, amire egy motorosnak csak szüksége lehet. Nem mellesleg keveset fogyasztanak, egészen olcsón fenntarthatóak és éppoly' élvezetes terelgetni őket a kisebb pályákon, mint egy izmosabb kétkerekűt. Így nem is csoda, hogy - hála néhány bátor önkéntesnek - idén már hat CBR áll a rajtrácson a korábbi kettővel szemben. A CBR-ek mellett a Yamaha YZF-R125 típusa örvend nagy népszerűségnek, amiből ezúttal szintén hat darab indult. A kategória úttörői, Török István (MAMI ÉSE) és Török Krisztián (MAMI ÉSE), illetve az egyre ügyesebb Csáky Attila (MAMI ÉSE) és Ernszt Norbert (Spárta MSE) elképesztő csatákkal ajándékozták meg a Kakucsra kilátogató nézőket. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy mellettük három olyan, nemzetközi szinten is ismert tehetség is jelen volt, mint Bódis Richárd (Motoeuropemedia), Lakatos Herman (Spárta MSE), valamint Somosi Alexander (Spárta MSE). Az ő futamaik nagy tanulsága, hogy a nem éppen erős 125-ösökkel is lehet olyan izgalmas csatákat produkálni, mint amilyet a hétvégén is láthattunk. Szombaton, amikor Bódis Richárd is jelen volt, Hermanék nem tudták megszerezni tőle a vezetést, így Bódis, Lakatos Somosi befutó alakult ki, de vasárnap Herman és Alexander előbbre léptek egyet - itt Török Krisztián lett a harmadik.

mami-kupa-2016-kakucsring-9069
Tucatnyi Yamaha és Honda sorakozott fel a Youngtimer 125 futamán

Kicsi a bors, de erős

A legkisebbek mezőnye a Youngtimer 90 nevet viseli, a technikai leírását tekintve itt lehet a legkreatívabb az ember a motorja felkészítésénél. Legfeljebb 90 köbcentis, kétütemű gépek indulhatnak, ami egyben lehetőséget ad a Simson Speciallal pályára lépőknek a csatlakozásra. A YT-ben Pátkai Miklós (MAMI ÉSE) és remek Derbije ezúttal sem találtak legyőzőre - szombaton Miki után Telek Béla (MAMI ÉSE) és Spalovszky Viktor (MAMI ÉSE) haladhatott át a célvonalon. Vasárnap aztán Béla nem indult, így Viktor vette át a helyét, de csak miután megvívott Templom Vendellel (MAMI ÉSE) és hajszál híján végül gyorsabbnak bizonyult. Máthé Istvánt (MAMI ÉSE) Máriapócson még műszaki problémák hátráltatták, most viszont gond nélkül teljesítette a teljes távot, és az ötödik helyre hozta be a mini Hondát. Egyetlen nevezővel ugyan, de a MiniGP kategória is képviseltette magát, Számadó Máté (F-2 Silver Racing Kft.) személyében. Az ifjú tehetség jelenleg több nemzetközi mezőnyben is próbál helytállni - nem kevés sikerrel -, és persze emellett a MAMI Kupán is igyekszik helytállni.

mami-kupa-2016-kakucsring-9088
Az MZ-sek újabb és újabb pályacsúcsokkal licitálnak egymásra

Mindent vagy semmit

Az MZ-sek között leginkább olyan pilótákat találunk, akik mindent egy lapra tesznek fel a győzelemért - a mezőny eleje egyszerűen tele van maximalistákkal. Néhány éve többször rácsodálkozhattunk, ahogy Kutrik Zsombort (MAMI ÉSE) nem lehetett megelőzni, sőt a villámgyors MZ-s az Euro-Ringen egyszer egy nap alatt akár több körrekordot is felállított. A stafétát most - úgy tűnik - Turzó Sándor vette át (MAMI ÉSE), Máriapócson egyszerűen lehetetlen volt legyőzni őt, most pedig Dézsi Viktor (MAMI ÉSE) nyűgözte le a nézőket látványos motorozásával és egy új pályacsúccsal, amivel Kispataki Viktor 2014-es rekordját sikerült megdöntenie. Dézsi teljesítményét egy halvány folt mégis beárnyékolta, mivel szombaton a rajtnál beugrott, így hiába volt ő a leggyorsabb, a büntetése miatt a harmadik helyre sorolták hátra. Viktor mögött ugyanaz a páros, Irmai Zoltán (MAMI ÉSE), valamint Turzó Sándor váltogatták a pozícióikat a két nap alatt.

mami-kupa-2016-kakucsring-9089
Az új robogókategóriákkal sikerült becsábítani az utcai motorosokat is a pályára

Trofeo Motorline-Kék Hold Kupa

Végre a várakozásoknak megfelelő számú nevező érkezett az új Trofeo Motorline Kupára. A kategória beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a gépátvételen több egyszerű, utcán is használt robogó is megjelent. Ez pedig nem jelentett mást, minthogy a MAMI Kupa és a Motorline Kft. összefogása elérte célját, az amatőrök bevonását a pályaversenyzésbe. Sajnos az égiek ezúttal kibabráltak az kiskerekűekkel, mivel szombaton a táv felénél leszakadt az ég, így félbeszakadt a meccs, vasárnap viszont mindkét futamot szikrázó napsütésben tudták megfutni a - nem csekély számú - indulók. Fontos megemlítenünk néhány nevet a - teljesség igénye nélkül -, akik jól szerepeltek a hétvégén. Egyikük Surányi Zoltán (Tomracing Kft.), aki szombaton a Racing csoportban az élen végzett, míg fia, Surányi Balázs (Tomracing Kft.) szombaton a második, míg vasárnap az első helyen végzett. Tiszteletüket tették még néhány hosszabb-rövidebb etap erejéig Dede István és Gáspár Attila is, akiknek elég komoly nevük van a kategóriában. A Trofeo Motorline egyik támogatója, az Olasz Külkereskedelmi Intézet (ITA) igazgatója, Marco Bulf is kilátogatott az rendezvényre, és elmondása szerint nagyon tetszett neki, amit itt látott, szóval reméljük, hogy a Trofeo Motorline a továbbiakban is élvezheti az intézet támogatását.

Taljánok viadala

Legutóbb Máriapócson még az Apriliák egyeduralkodók voltak, de ezúttal Kőházi Pál (MAMI ÉSE) is rajthoz állt Cagiva Mitójával. Bánkuti Tamás (MAMI ÉSE) nevét korábban a Classic kategória kapcsán olvashattátok, most azonban itt, a Youngtimer 125 2T mezőnyében vendégszerepelt. Ennek oka, hogy Máriapócson CB 500-as Hondája felmondta a szolgálatot, így egy kölcsön Apriliával „vészelte át” ezt a hétvégét. Szombaton - a robogósokat leszámítva - talán a kétütemű csoportot érintette legkellemetlenebbül az időjárás, mivel a hirtelen jött csapadék miatt a már felszerelt slickgumikat esőgumikra kellett cserélniük. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha a verseny alatt nem száradt volna fel a pálya, és az égett esőgumik nem kezdtek volna el vadul csúszkálni, de a nézők nevében bátran mondhatom, hogy ez csak szaporította a futam izgalmait...

A változó körülményekhez Gudmon Zoltán (MAMI ÉSE) tudott a legjobban alkalmazkodni, akit Kőházi Pál és Csanálosi Károly (MAMI ÉSE) követett. A 2015-ös bajnok, Major Gábor (MAMI ÉSE) most is abszolút győztes lett, már ami a fairplay különdíjért induló versenyzőket illeti, hiszen Máriapócshoz hasonlóan ezúttal is csak az élmény, és nem a jó helyezés vagy a kupa reményében állt rajthoz. Babonics Márk (Tomracing Kft.) szombaton nem találta a ritmust, viszont vasárnap hozta a régi formáját - egy összetett első hellyel ünnepelhetett Gudmon Zoli és Pósfai Tamás (MAMI ÉSE) előtt. Parázs csata alakult ki ezúttal is az elsőségért, mivel Zoli nem adta könnyen a helyét, ami azt is előrevetíti, hogy komoly csörtékre számíthatunk még részükről a szezon további részében. Pósfai Tominak is meggyűlt a baja Kőházi Pállal, nagyon szorosak voltak a befutóik, melyek után összetettben Tomi bizonyult jobbnak.

mami-kupa-2016-kakucsring-9085
Horvát és szerb versenyzők is érkeztek a kakucsi szupermotó viadalra

Pannoniák a japán technika ellen

A szombati özönvízszerű esőzést kényszerszünet követte, és egy ideig az sem volt biztos, hogy folytatni tudják a programot. Több sem kellett a Classic és a Youngtimer 125 2T résztvevőinek, egyből felültek a motorjaikra, és megpróbálták felszárítani a pályát, hogy a rendezők tartani tudják az időtervet! Különleges látványt nyújtott, ahogy a korosabb vasak együtt köröznek a fiatalabb Apriliákkal, közösen pumpálva a vizet az aszfaltról. Miután sikerrel jártak, a Classic osztály rajtolhatott el, de néhány kör múlva Szántai Szabó Péter (MAMI ÉSE) esése miatt újra kellett indítani a futamot. Szerencsére Petinek nem lett komolyabb baja, így egy kis pihenő és némi javítás után másnap újra csatlakozhatott a mezőnyhöz. Tudni kell, hogy a Classic kategóriákban több Yamaha RD, illetve néhány Pannonia P20 is akad, és bár a Pancsik száma az utóbbi időben megcsappant, a feszültség ettől mit sem csökkent a két tábor között.

mami-kupa-2016-kakucsring-9096
Neumann László (P20) és Kovács Béla (RD350)

A hétvégén két P20-RD páros is akadt, akik mindvégig az elsőségért harcoltak. A szombati futamon Neumann Laci bácsi (MAMI ÉSE) és Kovács Béla (MAMI ÉSE) viaskodtak, csatájuk a klasszikus GP legszebb küzdelmeit idézte, majd vasárnap Almási Szabó Ottó (MAMI ÉSE) és Ölbei Zsolt László (MAMI ÉSE) párharcát izgulhattuk végig. Annak ellenére, hogy a pannoniások mindent beleadtak, ráadásul Laci bácsit körről körre egy tribünnyi ember biztatta, végül mégis alulmaradtak. Az összetettben a harmadik helyen szintén egy Yamaha RD végzett Mészáros Sándorral (MAMI ÉSE) a nyergében. A kisebb hengerűrtartalmú gépek között az országos bajnokságban Farkas Lajos (MAMI ÉSE), Sándor Balázs (MAMI ÉSE) és Szántai Szabó Péter végeztek az élen.

mami-kupa-2016-kakucsring-9067
A klasszikusok versenyét a japán és a magyar technika küzdelme tette még izgalmasabbá

Fej-fej mellett

A szupermotó szakág 2015-óta van jelen a MAMI Kupán, és azóta folyamatosan hozzák a színvonalat mind létszámban, mind pedig a futamok izgalmait tekintve. Egy hónapja Máriapócson azt gondoltam, hogy már az ország összes, licences szupermotósa megmutatta magát, de tévedtem, mivel Kakucsra még többen érkeztek. Ezúttal három horvát, illetve egy szerb induló is megtisztelte az eseményt a magyar delegáció mellett. Szikrázó koptatók, keresztbe csúszó, állandóan egykerekező motorok, test-test elleni küzdelmek és elképesztő hangélmény - ezek a supermoto stílus védjegyei. Idén úgy tűnik, egy hölgy, név szerint Apolczer Anita (Motomax MSC) is kiveszi a részét az összecsapásokból, ami – az öldöklő küzdelmet látva – nem kis bátorságra vall. Végül az S1-esek között Ónodi Benjámin (Motomax MSC) állhatott a pódium legmagasabb fokára, a második Kecskeméti Márk (Tomracing Kft.) lett, és ezzel ők ketten a bajnokságot is pontegyenlőséggel vezetik. Ezúttal a harmadik helyen Vermes Sándor (Motomax MSC) végzett, csakúgy, mint Máriapócson. Az S2-ben Dudás Attila (Motoeuropemedia Kft.) hatalmasat motorozott, megérdemelten állhatott a dobogó felső fokára, mögötte Hartmann Ferenc (Tomracing Kft.) és Varga Tamás (Motomax MSC) sorakoztak.

mami-kupa-2016-kakucsring-9083
A szupermotósok közül is egyre többen érdeklődnek a MAMI Kupa iránt

Ha Ti is belekóstolnátok, hogy micsoda élmény a lelátóról - vagy a rajtrácsról - egy ilyen hétvége, feltétlenül látogassatok el a legközelebbi fordulóra, melynek június 25-26-án Kecskemét ad otthont.

Végeredmények - MAMI Kupa - Kakucs Ring

Youngtimer 90 Kupa

1. #43 Pátkai Miklós

2. #66 Telek Béla

3. #11 Spalovszky Viktor

Youngtimer 1254T Kupa

1. #94 Bódis Richárd

2. #12 Lakatos Herman

3. #85 Somosi Alexander

MZ Széria Kupa

1. #383 Turzó Sándor

2. #334 Irmai Zoltán

3. #335 Dézsi Viktor

Trofeo Motorline Robogó Racing

1. #8 Surányi Zoltán

2. #84 Hudák Tamás

3. #75 Fábri Zoltán

Trofeo Motorline Robogó Sport

1. #33 Lukácsi Roland

2. #80 Surányi Balázs

3. #572 Vithalm Ákos

Youngtimer 125 2T Kupa

1. #94 Gudmon Zoltán

2. #7 Kőházi Pál

3. #46 Csanálosi Károly

Classic 1. Kupa

1. #41 Sándor Balázs

2. #71 Farkas Lajos

3. #199 Neumann László

Classic 3. Kupa

1. #75 Ölbei Zsolt László

2. #58 Kovács Béla

Supermoto S1 Kupa

1. #85 Ónodi Benjámin

2. #13 Kecskeméti Márk

3. #79 Vermes Sándor

Supermoto S2 Kupa

1. #55 Dudás Attila

2. #222 Hartmann Ferenc

3. #54 Varga Tamás

Youngtimer 90 Országos Bajnokság

1. #43 Pátkai Miklós

2. #11 Spalovszky Viktor

3. #446 Templom Vendel

MiniGP Junior

1. #12 Számadó Máté

Simson Sport Bajnokság

1. #552 Ragacs György

2. #575 Ragacs Ákos

Youngtimer 125 4T Országos Bajnokság

1. #12 Lakatos Herman

2. #85 Somosi Alexander

3. #419 Török István

MZ Széria Országos Bajnokság

1. #335 Dézsi Viktor

2. #334 Irmai Zoltán

3. #383 Turzó Sándor

Trofeo Motorline 2 Robogó Racing

1. #84 Hudák Tamás

2. #23 Mihály Dániel István

3. #39 Valkai Zsolt

Trofeo Motorline 2 Robogó Sport

1. #80 Surányi Balázs

2. #572 Vithalm Ákos

3. #91 Nagy Tamás

Youngtimer 125 2T Országos Bajnokság

1. #52 Babonics Márk

2. #94 Gudmon Zoltán

3. #219 Pósfai Tamás

Classic 1 Országos Bajnokság

1. #71 Farkas Lajos

2. #42 Sándor Balázs

3. #15 Szántai-Szabó Péter

Classic 3 Országos Bajnokság

1. #3 Almási Szabó Ottó

2. #68 Ölbei Zsolt László

3. #7 Mészáros Sándor