A korábbi évekhez hasonlóan idén is több helyszínen rendezik meg a MAMI Kupát, melynek célja, hogy a nevezők biztonságos körülmények között, zárt pályán, profi időméréssel tehessék próbára magukat. Elsősorban azokat szólítják meg a sorozattal, akik nem tudnak vagy nem szeretnének roppant költséges, „nagypályás” viadalokon rajthoz állni, de vonzza őket a versenyzés világa.

A MAMI Kupa azért is különleges, mert egyszerre szól a versenyzésről, a hagyományőrzésről és az utánpótlás-nevelésről, hiszen többek között a patinás veteránok is külön géposztályban mérik össze tudásukat

A MAMI Kupa 2026-os versenynaptára

A 2026-os idény májusban, egészen pontosan múlt vasárnap indult, és október elején zárul. Miként a versenynaptárból kiderült, idén négy versenyhétvégét rendeznek, két-két alkalommal a Kakucs Ringen és az EuroRingen.

mami-kupa-es-vizsgak-2026
Jó szívvel ajánljuk a MAMI Kupa közösségi felületeit, ahol a korábbi indulóktól és a szervezőktől is hasznos tanácsokat kaphatnak a pályázással kacérkodó motorosok

Ezúttal tehát a kakucsi szezonnyitó után egyhónapos szünet következik, majd június 13-án és 14-én az EuroRingre látogatnak el a pilóták. A hagyományoknak megfelelően júliusban nem lesz futam, majd az augusztusi hosszú hétvégén, 22-23-án újra Kakucson csapnak össze a motorosok, idényzárót pedig október első hétvégéjén, az EuroRingen rendezik.

Többre vagy kíváncsi? Az egyes géposztályok teljes leírását megtalálod a MAMS honlapján, az eredmények pedig a ChronoMoto oldalán érhetőek el

Aki szeretne rajthoz állni, annak érdemes felkeresnie a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola honlapját, valamint a versenysorozat nyilvános Facebook-csoportját, ahol a nevezéssel, a szabályokkal és a lebonyolítással kapcsolatos részletek is elérhetőek. A MAMI csapatának két fotósa, Lévay Bence valamint Müller Krisztián volt olyan kedves, hogy megosztotta velünk a helyszínen készített képeket – ezeket itt találjátok.

A négy helyszínen ott lesznek a jól ismert MZ-sek és Classic-versenyzők, akárcsak az YT125- és az SSP300-mezőny tagjai

Eközben a suli falai között is zajlik az élet, hiszen nyakunkon a vizsgaszezon. Miként a MAMI posztjaiból kiderült, nemrég a 10. osztály huszonnégy diákja tett ágazati alapvizsgát írásban és gyakorlatban, azaz újabb szakemberekkel gazdagodtunk, akiket nemes egyszerűséggel csak a „jövő mérnökeiként” méltattak az iskola oktatói.

A következő fordulót június 13-án és 14-én, az EuroRingen rendezik, és idén még további két futam lesz a Kakucs- és az EuroRingen

A MAMI tehát 2026-ban is folytatja az áldozatos munkát, amely az elmúlt években egyre erősebb közösséget épített a hazai motoros életben. A bajnoksággal és a kupasorozattal lehetőséget biztosít a pályázásra vágyó motorosoknak, az iskolában pedig a jövő szakembereit képzi, legyen szó a következő nemzedék motorszerelőiről vagy a nemzetközi csapatok boxaiban dolgozó versenymérnökökről.