Három hete zajlott le a Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium népszerű kupasorozatának előző fordulója. Múlt hétvégén, július 7-9-én ismét a Kakucs Ringen gyűltek össze a lelkes pilóták, ám ezúttal – a két irányba is használható aszfaltcsík adottságait kihasználva – jobbra ment a kergetőzés.

mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14491

Ismét megtelt a Kakucs Ring depója, ahol egész nap szorgosan nyüzsögtek a résztvevők és segítőik
Már szombaton kora reggel benépesült a pest megyei versenypálya depója, és csakhamar színes sátortengerré vált a homokos-füves terület. A formaságok - például a szükséges papírmunka - elvégzése és a transzponderek átvétele után mindenki megkezdte a hangolódást a délelőtt tartott szabad- és időmérő edzésekre, ahol kiderülhetett, ki mennyire járt sikerrel a jó öreg masinák felkészítése során.

Sokan beneveztek a kitartás versenyére

Akárcsak a korábbi fordulókon, ezúttal is nyolc kategóriára osztották az indulókat, némelyeken belül több alkategóriára, így rajthoz álltak a Supermoto, a közös futamon indított YT 90 és YT125 4T, a YT125 4T CBR, a YT125 2T, az MZ Széria, a Classic, valamint a Trofeo Motorline kupa képviselői. A délután kezdődő éles meccsek a megszokott módon parádésan teltek, annak ellenére is, hogy a pilótáknak tikkasztó melegben kellett küzdeniük a legjobb köridőkért.

mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14499

Ezúttal nem csak a lelkesedés fűtötte a pilótákat – szó szerint izzasztó feladatot jelentett a hőségben, bőrruhában kibírni a futamokat
Délutánra a lelátó is szépen megtelt, népszerű volt a már-már hihetetlen dőlésszögekben kanyarodó szupermotósok látványos száguldása, ahol Hartmann Feri mutatta be a nap legnagyobb bravúrját, mikor is első futamos esését követően ellenfelek garmadán átfűzve magát végül felzárkózott az ezüstérmes helyre.

Bőven jutott esésekből és nagy mentésekből is

A Trofeo Motorline robogós kategóriáiban is nagy meccseket láthattunk, a YT125 2T csoportban pedig feltűnt Molnár Pisti helytállása, aki szembeötlő fejlődésen ment keresztül, hiszen korábbi sereghajtó pozícióján mára jó pár helyet javított. Óriásit csatázott a 125 4T-ben a kategória két nagy tehetsége, Templom Vendel és Ernst Norbi, akik az első helyért küzdöttek, mikor Vendel elcsúszott, s ellenfele átesett rajta. Norbi visszaállt a perec után, és bár csak az ötödik helyen, de be tudta fejezni a futamot.

mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14475

A maga körülbelül húsz indulójával a robogó kategória az egyik legnépesebb. Nagyszerűeket csatáznak a pilóták a kis gépekkel
A második nap menetrendje hasonlóan alakult, mint a szombaté, azzal a különbséggel, hogy szupermotósokat ekkor már nem láthattunk. Az természet nem kegyelmezett aznap sem, sőt talán még rosszabb volt a helyzet – a nap egész végig kérlelhetetlenül tűzött, forróra hevítve az aszfaltot és a versenyzők bőrruháit is.

Rövidített futamok a kíméletlen hőségben

A kánikulára tekintettel a szervezők úgy döntöttek, lerövidítik az etapokat, így 18 helyett „már” 15 kör után leintették a lovasokat – mondanunk sem kell, ilyen körülmények között még ennek kibírása is kész hőstett. Az MZ-sek a jól megszokott módon kíméletlenül gyűrték egymást, olyannyira, hogy egy zakó is tarkította a futamukat, végül minimális különbség döntötte el a befutók sorsát, és még a többi pozícióért is alaposan megdolgoztak az érintettek. A YT 125 2T első futamában az élen haladó Gudmon-Polyák-Szokolics-Báncsiki négyesben dúlt a harc, akik szinte végig látványos előzgetésekkel fokozták a hangulatot.

mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14495

A nézők is partnerek voltak a hangulatkeltésben: egy-egy éles helyzetnél többen örömordításban törtek ki és ujjongva biztatták a pilótákat
A robogós bajnokságon is akadtak izgalmas pillanatok, a mezőny meghatározó figurája, Aszalós Zoltán egész nap szenvedett a technikával, gépe hol ment, hol nem… Ráadásként az első futamon el is esett és Kovac Denis áthajtott rajta, így megszakították a rundot, szerencsére azonban senkinek nem esett baja.
mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14476
GP-életérzés… a bajnokjelöltek profikhoz méltóan küzdöttek a pályán
A nap végére elgyötört, de boldog arccal sétáltak a versenyzők a depóban, szemmel láthatóan borzasztóan elfáradtak – ez nem is csoda, hiszen nézőként is kimerítő volt ez a nap, hát még a pályán! Minden elismerést megérdemelnek ezek a srácok, hiszen az ő lelkesedésüktől válik ez a kupasorozat ilyen nagyszerűvé.

Most egy kis nyári szünet következik a bajnokságban, így a következő fordulóra augusztus 26-27-ig várni kell. Akkor az ország középrészén, Kecskeméten sorakozik majd fel a mezőny, hogy próbára tegyék tudásukat a kakucsihoz hasonlóan szűk, kanyargós gokartpályán. Aki nem tud személyesen kilátogatni, de szívesen nyomon követné az eseményeket, az továbbra is megteheti élő közvetítésen keresztül. A live stream az esemény napján az alábbi oldalon lesz elérhető.

Így látták a versenyzők…

Bánfi Juli (YT 125 4T):Ahhoz mérten, hogy az idei szezont megelőzően négy éve nem versenyeztem, tulajdonképpen elég jól sikerült a hétvégém. Általában hátul megyek, én vagyok az „ügyeletes bója”, de elégedett vagyok az eredménnyel, mert túléltem, és ez a legfontosabb. A legnehezebb ebben a sportban, hogy nőként olyan bevállalós legyek, mint a fiúk – ebben van hova fejlődnöm, mert sokszor még nem hiszem el, hogy sikerülhet. A célom a jövőre nézve, hogy be tudjak menni 50 másodperc alá ezeken a kis pályákon, hogy egy kicsit felzárkózzak a többiekhez.
mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14478
Sándor Balázs (Classic 1. és YT125 2T)A kupában két kategóriában is indulok, a Youngtimerben egyszer sajnos rosszul rajtoltam, ami nem igazán szokott előfordulni, a Classicban pedig az első helyért csatáztam, de sajnos túlvállaltam magam és elestem. A motort sikerült helyrehozni, de az ujjam megsérült, emiatt a második futamokon inkább biztonsági versenyt mentem. Amit leginkább kedvelek a Youngtimerben, hogy lényegtelen, hányadik helyen haladsz, mindig van test-test elleni küzdelem, és van kivel együtt motorozni, hiszen viszonylag kiegyenlített a mezőny. Szeretem továbbá, hogy egy hétvégén nagyon sok esemény van, noha ez fárasztó is, mégis örömteli.
mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14501
Fábri Zoltán (Robogó Sport P)Alapjában véve jól sikerült a verseny, megszereztem az összetett harmadik helyet kategóriámban. Szombaton voltak problémáim a robogómmal, de szerencsére ezt sikerült orvosolni, és a pályára is rá tudtam hangolódni. Annak ellenére, hogy a másik irányba jobban szeretem ezt a ringet, mert erre egy kicsit trükkösebb, és speciális ritmusa van, amiből ha - például egy lekörözött versenyző miatt –kiesünk, akkor nehéz visszatalálni. A MAMI Kupában azt szeretem legjobban, hogy jókat lehet meccselni, illetve az egésznek a légkörét, és az embereket – mindenki közvetlen, szívesen segít a másiknak, és ez nagyon jó dolog.

mami-kupa-negyedik-fordulo-kakucs-14479

Összesített végeredmény – MAMI Kupa – Kakucs Ring (jobb)

MZ Széria OB

1. futam

1. Dézsi Viktor

2. Irmai Zoltán

3. Kása Péter Sándor

2. futam

1. Dézsi Viktor

2. Irmai Zoltán

3. Baki Máté Csaba

Trofeo Motorline Kupa

Robogó Racing A

1. Valkai Zsolt (Piaggio Skipper)

2. Molnár Zsolt (Piaggio ZIP SP1)

3. Szabó Bence (Piaggio ZIP SP2)

Trofeo Motorline Kupa

Robogó Racing P

1. Ráski Róbert (Piaggio ZIP SP)

2. Szöllősi Benedek (Piaggio ZIP SP2)

3. Czigány Zsolt (Piaggio ZIP SP)

Trofeo Motorline Kupa

Robogó Sport A

1. Négyesi Zsolt (Piaggio ZIP SP2)

2. Mihály Dániel István (Yamaha Jog RR)

3. Szabados Richárd (Piaggio ZIP SP2)

Trofeo Motorline Kupa

Robogó Sport P

1. Gáspár Attila (Piaggio ZIP)

2. Surányi Zoltán (Piaggio ZIP SP1)

3. Fábri Zoltán (Piaggio ZIP SP)

Livewire Team Supermoto OB

1. Ónodi Benjamin (Husqvarna 450)

2. Ádám Mihály (Aprilia MXV450)

3. Papp Zsolt (Husqvarna)

Super Monkey Supermoto Kupa

1. Varga Tamás (Husqvarna)

2. Zsubori László (KTM SMR450)

3. Hartmann Ferenc (KTM SMR450)

YT90 OB és Simson Sport OB

1. Pátkai Miklós (Derbi)

2. Farkas Lajos (Aprilia RS)

3. Frey Tamás (Simson)

YT 125 4T OB

1. Ernszt Norbert (Yamaha YZF125R)

2. Templom Vendel (Yamaha YZF125R)

3. Lakatos Herman Csaba (Yamaha YZF125R)

YT125 4T Honda CBR 125

1. Siket Csaba

2. Kulcsár László

3. Varga Zsolt

YT125 2T OB

1. Gudmon Zoltán (Aprilia RS125)

2. Báncsiki László (Aprilia RS125)

3. Polyák Bálint (Aprilia RS125)

Classic OB

Classic 1.

1. Farkas Lajos (Honda CB350)

2. Sándor Balázs (Malanca 125)

3. Szántai-Szabó Péter (Yamaha RD250)

Classic 3.

1. Horváth Attila (Yamaha RD350)

2. Mészáros Sándor (Yamaha RD350)

3. Neumann László (Yamaha RD350)

A részletes időeredmények ide kattintva érhetők el.