Az idei szezonban Máriapócson, az Euro-Ringen és Kakucson álltak rajthoz a MAMI Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium kupasorozatának résztvevői, hogy látványos és izgalmas küzdelmekben döntsék el, ki a legjobb a kisköbcentis motorok nyergében. Nagyon gyorsan elszaladt ez az idény is, már magunk mögött tudhatunk öt fordulót, így már csak egy van hátra, amit szintén az ország közepén, az örkényi aszfaltcsíkon rendeznek.

mami-kupa-zarofordulo-2018-19295

Szeptember 22-23-án, az örkényi Euro-Ringen rendezik a MAMI Kupa hatodik, egyben idei utolsó fordulóját. Ha az ég is úgy akarja, még jó időben zárhatják a pilóták a szezont
Miként eddig is, a rajtrácson láthatjuk a YT 90 és YT125 4T, a YT125 4T CBR, a YT125 2T, az idén újdonságként behozott SSP300, valamint az MZ Széria, a Robogó, illetve a Classic és a Supermoto kategória mezőnyét, ezek közül több kategória is igen népes, vagyis nem lesz hiány barátságos, mégis kőkemény küzdelmekből. Az Euro-Ring könnyedén megközelíthető az M5-ös autópályáról és a régi 5-ös útról is, így aki tartalmas, benzingőzös hétvégi programmal búcsúztatná a nyarat, annak feltétlenül ajánljuk, hogy látogasson ki a kupára. Aki nem tud ott lenni, de szívesen megnézné a futamokat, az megteheti a tavaly bevezetett online streamen keresztül.