Az elmúlt telek sorra döntögették az évszázados rekordokat, a 2014-es hideg évszak például minden idők harmadik legenyhébb tele volt, így nem meglepő, hogy a hazai motorosszezon is kissé átalakult az időjárás miatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy idén már február első hétvégéjén útra keltek a legelszántabbak, hogy az ötödik Hóbagoly Partyn köszöntsék a korai tavaszt.

BBKapitány beszámolója a 2014-es Hóbagoly motorostalálkozóról

Nem sokkal később, április 11-én szintén ötödik alkalommal gyűltek össze a motorosok a Váci úton, hogy fegyelmezett, rendezett felvonulásukkal hívják fel a figyelmet az utakon egyre nagyobb tömegben előforduló kétkerekűekre. Ha már ilyen szép számmal összegyűltek, igyekeztek másoknak is emlékezetessé tenni ezt a napot, ezért gyűjtésbe fogtak - a csaknem ötszáz felvonuló motor, és a jelentkezések alapján ezer fősre saccolt tömeg ezúttal a Magyar Gyermekmentő Alapítványt segítette adományaival.

Irány a pálya!

Májusban megnyitották kapuikat a hazai versenypályák a nemzeti bajnokságok résztvevői előtt, kezdésként rögtön a MAMI Kupa és a MAMS OT országos bajnokság izgalmait élvezhették a máriapócsi helyszínre ellátogató motorosok és szurkolók.

mamikupa-kunmadaras-sirok-2015-7415
Egyáltalán nem volt túlzás az erős beharangozó - a MAMI Kupa idén is látványos versenyekkel és veteránritkaságokkal örvendeztette meg a nézőket

Bár az égiek némi esővel megpróbálták elriasztani a pilótákat, ezért némileg módosult az előzetesen kiírt programterv, de - mint ahogy az a beszámolóból kiderül - így is parázs csaták zajlottak a mamisok nyitófordulóján.

A hagyományoknak megfelelően ugyanezen a hétvégén vette kezdetét a jól ismert kunmadarasi betoncsíkon az idei dragszezon, ahol a Honda autós és motoros majálison a két- és négykerekűek gyorsulási versenyei mellet színes programok várták a visszatérő vendégeket:

A sokszínűségre most sem lehetett panasz - a kunmadarasi szervezők ezúttal is kitettek magukért

Az immáron európai hírű pálya rendezői ismét jelesre vizsgáztak, sőt a nyári teendők mellett már a 2016-os idényt tervezték, mely eredményeként jövőre újabb kategóriákat ismerhetnek meg a nézők. A legnagyobb változás a Super D 1000 plusz osztály lesz, ami a Superstreet előszobája, de lényeges különbség, hogy ez sokkal több ember számára elérhető - lényegesen kedvezőbbek a költségei, a látvány viszont hasonlóan lenyűgöző lesz. Csak szívómotorok indulhatnak, a lengővilla meghosszabbítható, valamint bármilyen kuplunggal és váltóval fel lehet szerelni a vasat. Ha ez nem lenne elég, nincs korlátozva a motorok összlökettérfogata, vagyis a határ a csillagos ég!

mamikupa-kunmadaras-sirok-2015-7343
Jövőre új, köbcenti-korlátozás nélküli osztállyal bővül a kunmadarasi mezőny

Május végén a magyar szempontból kiemelten fontos Alpok-Adria Kupa mezőnye látogatott hazánkba, azon belül is a Pannonia-ringre, majd a sorozat résztvevői még egy alkalommal, augusztusban léptek pályára nálunk, a Hungaroringen. A hat fordulós, nemzetközi viadal különösen emlékezetes lesz a hazai Schmidt Racing csapat számára, elvégre duplázni tudtak - Chrobák János a Supersport 600, míg Juhász Dávid a Superstock 600 mezőnyben lett bajnok, majd ezt követően az istálló a Supersport vb-n megszerezte első világbajnoki pontjait is. Gratulálunk a versenyzőknek!

mamikupa-kunmadaras-sirok-2015-7342
A 24 órás veteránversenyen több kategóriába osztva összesen 27 csapat vett részt

Természetesen nem csak a dragosok, hanem a legkitartóbb veteránmotorosok is tiszteletüket tették Kunmadáron, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a koros masinák 24 órás versenyét. Az öt különböző osztályba sorolt masinák idei összecsapását a Creazy Beast csapat nyerte K2 kategóriájú gépével, négy körrel megelőzve az 58-as Honda formációt.

mamikupa-kunmadaras-sirok-2015-7414
Kis Vikinek köszönhetően ismét magyar győzelem született az ázsiai bajnokság futamán

Bár az európai versenysorozatok jellemzően kora ősszel véget érnek, azért így is maradt kellemes meglepetés az utószezonra, ugyanis kollégánk, Kis Viktória Katarban utasította maga mögé a LAARS-széria mezőnyét, így ismét a magyar himnusz és a nemzeti trikolór ékesítette a legendás pálya pódiumát.

Az év egyik legszomorúbb eseménye volt, hogy hazánk talán legjobb motorosa, Bitter Sándor szeptember 9-én elhunyt. A sors különös fintora, hogy a megannyi balesetet túlélt versenyzőt otthonában veszítette életét...

Túl a pályákon

Aki nem kísérte figyelemmel a hazai és nemzetközi bajnokságok alakulását, az is sok érdekes programmal találkozhatott a 2015-ös szezonban. Év elején a szerencsére már megszokottnak mondható, ingyenes vezetéstechnikai tréninggel összevont nyílt napok csábították nyeregbe a motorosokat. Elsőként a Motoros Family brigádja bérelte ki egy napra a Hungaroringet, ahol 2-300 vendéget fogadtak a kellemesen meleg, áprilisi rendezvényen, majd ugyanez a csapat a nyár folyamán egy motorosbarát parkolóhelyet is kialakított a népszerű Cser-tó mellett, hogy ezzel is túrázásra csábítsa a kétkerekűeket.

Nyolc-tíz kilométer hosszú sorban özönlöttek a motorosok a Cser-tó melletti tisztásra

Találkozókból sem volt hiány, sőt inkább a kilencvenes évekre jellemző, zsúfolt, kissé szervezetlen túlkínálatról szólt az idei szezon, nem ritkán egy megyén belül is több hétvégi bulit tartottak, ami persze alaposan megtizedelte az egy helyre jutó motorosok számát. Jó hír, hogy a tavalyi galibák után idén ismét megnyitotta kapuit a siroki völgy, ahová rekordgyanús mennyiségű motoros látogatott el, de népszerű volt a nagy hagyományokkal rendelkező újszilvási, illetve balatonkenesei buli is. Jóllehet, ez utóbbit akár jet-skivel is meglátogathatták volna a vendégek, mert a hirtelen jött vihar egy csapásra óriási medencévé változtatta a helyet, de persze a kemény mag ekkor sem esett kétségbe...

Vízi parádé a Roadtigers találkozón

Bár az ősz első hónapjai kissé csapadékos, hűvös idővel riogatták a motorosokat, azért így is akadt szép számmal résztvevő a szeptemberi-októberi eseményeken, így a Kawasaki túraversennyel és koncertekkel egybekötött tóparti rendezvénye, a Motocamp eső áztatta, mégis tartalmas bulija és a BMW tesztvezetéssel egybekötött országjáró túra is „teltházas" eseményként zárult.

mamikupa-kunmadaras-sirok-2015-7419
Sokszínű, 15-20 fős társaság verődött össze az ország középső és déli vidékeit felderítő BMW Motorrad túrára, illetve tesztnapra

Akárhogy is, hosszú és tartalmas szezont zártunk, mely végén jó érzés újra fellapozni a 2015-ös évkönyvet, a képeken, videókon keresztül ismét átélni egy-egy versenynap, túra vagy találkozó hangulatát. Legyen ez az útravaló a következő egy-két hónapra, amíg Holle anyó és Tél tábornok garázdálkodik odakint, hogy ezzel is könnyebben, gyorsabban teljenek a kikeletig ránk váró hetek, hónapok. Mindenkinek boldog, meghitt ünnepeket kívánunk, és találkozzunk az utakon 2016-ban is!