A hazai csapat pilótái közül Vincze Hanna a legjobb utánpótlás-sportoló, Kis Viktória a legjobb hazai női pilóta, Györfi Alent pedig a legeredményesebb Stock 600 versenyző díját vehette át. A H-MOTO Teamhez frissen igazolt Hanna rögtön nyilatkozott is az átadót követően.

mams-dijatado-7771
Hanna még csak kilenc éves, de már két szezont teljesített a hazai bajnokságokban

- Nagyon örülök a szép díjnak, és az új csapatomnak is. Külön öröm, hogy Kis Vikivel egy helyen versenyezhetek, nagy megtiszteltetés ez nekem - ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget. Épül az új motorom, az elkövetkezendő időszakban a PW Speciál kategóriában és Dragbike-ban is szeretném a legjobbat nyújtani! Jelenleg vízilabdázom, télen ezzel készülök fizikálisan az előttem álló kihívásokra - tette hozzá a csupán kilencéves motoroshölgy.

- Úgy gondoljuk, a H-MOTO Team múltja, szakmai felkészültsége garancia lehet a továbblépésre, az álmok és céljaink elérésére. Nagyon igyekszem, hogy erőmhöz és lehetőségeimhez mérten minőségében segítsem a csapatmunkát, ha kell a két kezem segítségével - mondta Vincze Imre, Hanna édesapja. Ami Vincze Hannának még távlati célt jelent, az Kis Viktóriának már a mindennapokat, lévén ő Magyarország legjobb női motorversenyzője.

mams-dijatado-7769
Vincze Hanna veszi át a legjobb utánpótlás-sportolónak járó elismerést

- Először is hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy gratuláljak a díjazottaknak, külön újdonsült kis csapattársamnak, Vincze Viktória Hannának! Nagyon örülök, hogy hozzánk került, és jó nézni, hogy erősödni látszik az itthoni női utánpótlásvonal is. Támogatni fogom őt minden tehetségemmel, és tapasztalatommal - ha elfogad mentorának. Az este folyamán átvett cím boldoggá tesz, egy nagy megtiszteltetés, valamint visszajelzés, hogy jó úton haladunk. A katari bajnokság elmaradása miatt sajnos nem motorozom idén télen, de a száraz, edzőtermi munka természetesen folyik. Lélekben nagy előrelépést, kategóriagyőzelmet tűztem ki ebben az évben az Európa-bajnokságon, de még nem látjuk tisztán, hogyan alakul a szezon.

A szívemre hallgatva folytatnám az EJC szereplésem, de akkor sem leszek csalódott, ha a Z-Cup női mezőnyében, Spanyolországban kell helytállnom! - árulta el Viki a pódiumon.

mams-dijatado-7770
Kis Viktória és Vincze Hanna, a H-MOTO team női versenyzői

A csapat kitüntetett férfitagja, a legeredményesebb magyar superstock 600-as versenyzőnek választott Győrfi Alen hiányzott a ceremóniáról, de később így értékelte a díjat:

- Sajnos családi okok miatt nem lehettem jelen személyesen, de ez mit sem von le számomra az elismerés értékéből. Büszke vagyok a díjra, annak ellenére, hogy a tavalyi szezon alakulhatott volna másképp, természetesen sokkal jobban is. Most nagyon örülünk, és természetesen előre tekintünk!

mams-dijatado-7772
Győrfi Alen 2016-ban a német vagy az olasz bajnoki futamokon állhat rajthoz

A felkészülésem kellős közepén járva az a célom, hogy a következő szezonban a lehető legelőrébb végezzek! Hogy ezt a német IDM vagy az olasz bajnokság keretein belül próbálhatom majd meg, az még a közeljövő kérdése. Az Alpok-Adria szereplésem már biztos, nyugodtan kijelenthetem, ott egyértelműen győzelem a cél! – zárta sorait a korábbi Európa bajnok.