Augusztus közepén az ország délebbi részére, Tamásiba utazott az enduromezőny krémje, igaz kisebb létszámmal jelentek meg a versenyzők, mint Parádon, de ez nem is csoda, hiszen sokan szabadságon voltak illetve nyaralni, meg ugyebár a nyári kánikula. Jelen esetben az igazi kánikula elmaradt, az ország több pontján heves zivatarok és esőzések voltak, kivéve Tamásit, ahol Dravecz Balázs és csapata várta a motorosokat - írta a helyszínről Brenner Ádám.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26667

Idén nem ismétlődött meg az, ami 2016-ban felcsigázta a kedélyeket, azaz most az időjárás kegyes volt és a fülledt melegen, no meg a beborult égbolton kívül nem sokkolta szakadó esővel a résztvevőket.

Idén is Tamásiban mérkőztek meg az endurósok

Ennek ellenére volt, aki mégis csak a víz közelségére vágyott, elvileg csak nyár van, nem igaz? – merülhetett fel a kérdés a „szerencsétlenül” járt versenyző fejében, aki már az első méterek után úgy gondolta, hogy egy kis hűsölés a patakban kinek árthatna? Mint kiderült, a motornak...

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26669

Viszont ennyire ne is rohanjunk előre, ugyanis a tavalyi számításokat keresztülhúzva idén a tamási brigád rengeteg energiát belefektetve, vadonatúj nyomvonallal, közel 34 km-es körrel készült és a start utáni etap részre nézőbarát szekciót építettek ki, extrém akadályokkal megfűszerezve.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26671

Így azok is szembesültek némi motoros őrülettel, akik csak átutazóban jártak Tamásiban, hiszen a depó a tavalyi helyszínnek megfelelően a városközpontban került kialakításra, ahonnan a pilóták megkezdték a versenyt. Az újragondolt útvonalon kívül tartogattak a szervezők meglepetéseket, hiszen egy új kezdeményes került előtérbe. Az utánpótlásnevelés minden sportágban fontos, természetesen itt is, ezért első alkalommal, követve más országok szokásait, kétnapos versenyhétvége várt a legifjabbakra, azaz a 65 és 85 köbcentis kategóriában versenyzőkre.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26675

Balázs, a verseny rendezője ezzel a kezdeményezéssel is szeretné az enduroszakágat új útra terelni és lehetőséget biztosítani az utánpótlásnevelésére. A fiúk így rendkívüli hétvégében részesülhettek, ahol teljes mértékű koncentrációra és fegyelemre volt szükség. A szombati és vasárnapi napot ők zárták a többi motoros után, ahol közel 20 km-es körön kellett végighaladniuk, majd egy mért szakaszon hajrázhattak egymás ellen.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26677

Természetesen minden fiatal versenyző egy felnőtt motoros kíséretében teljesítette a távot – kicsit megfáradtan, de fülig érő mosollyal küzdöttek meg a pályával és a versenytársakkal. A két nap abszolút győzteseként Kolmont Máté #108 85-ös KTM-mel végzett, Horváth Zsombor #199 és Kiszely Mátyás #105 előtt. Nagy izgalmakat és kiélezett csatákat hozott a kétnapi versengés minden kategóriában. Az újonnan kialakított etap nyomvonal is nagy koncentrációt igényelt a versenyzőktől, amit enduro és cross mért szakasz tarkított.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26679

Már az etap összekötőrésze megkövetelte a teljes összpontosítást a pilótáktól, a legkisebb hiba is galibát okozott a szűk, úgynevezett fűzögetős, csiki-csuki részeken, ahol a fák között gyakorlatilag milliméter pontossággal lehet csak a motorokkal lavírozni. Kihívásban összességében nem volt hiány a versenyen, itt-ott a hard enduróból jól ismert le- és feljárók, illetve oldalazók is nehezítették a haladást.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26691

Az enduro mért szakasz hosszát és nehézségét tekintve megállná a helyét nemzetközi szinten is. Sokaknak nehéz volt fejben összerakni és fizikailag végig bírni a gyorsabb versenyzők számára is 10-11 perces enduro mért szakaszt. Ezt még a második nap fokozta a poros, durván nyomvályús pálya és az ehhez kapcsolódó rumplis erdei szakasz is. Az élen haladók, Zsigovits Norbert #3, Holló Bence #53 és Szőke Márk #95 új kihívóra talált, Mario Hirschmugl #12 személyében, aki Ausztriából érkezett hozzánk, hogy végre egy jót versenyezhessen.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26700

Az első napot Zsigo #3 mögött sikerült zárnia három másodperces hátránnyal, viszont a második nap reggelén nagyon pórul járt a rajt után pár kilométerrel. Teljesen a mért szakaszra koncentrálva, megfeledkezve az egyik felkiáltó jeles részen fékezés nélkül belehajtott a mély árokba, és csúnyán felszakadt az álla, így sajnos fel kellett adnia a versenyt.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26674

A hétvége nem telt események és fájdalmak nélkül, ugyanis Szőke Márknak #95 ínhüvelygyulladás alakult ki a jobb csuklójában, így ő sem tudott 100%-osan versenyezni. A homokbányában kijelölt cross mért szakasz nyitottsága igen csak nézőbarát volt, látványban és küzdelemben sem volt hiány. Az ott jelenlevők komoly bukásnak is lehettek megfigyelői, mégpedig Bohuslav Radek #206 révén, aki nagyon ritkán hibázik, viszont, ha igen, akkor jó nagyot.

mams-enduro-bajnoksag-3-es-4-futam-26673

A szombati előnyének köszönhetően így is a dobogó második fokára érkezett a nap végén Molnár Krisztián #203 előtt a veteránok között. A versenyhétvégét a folyamatos élő közvetítések, bejelentkezések és interjúk tarkították, tették színesebbé, így bárki átélhette és láthatta történéseket, ezzel is színvonalasabbá téve a hazai enduróverseny augusztusi fordulóját.

Eredmények: (2 nap összesítve)

1. osztály abszolút: (4+3 kör)

1. Zsigovits Norbert #3 1:26:48.94

2. Szőke Márk #95 1:27:19.76

3. Holló Bence #53 1:27:25.74

4. Jäger István #5 1:32:10.56

5. Szekeres Zsolt #99 1:35:34.45

6. Brenner Ádám #29 1:35:35.84

2. osztály abszolút: (3+3 kör)

1. György Lóránd #516 1:24:25.85

2. Oroszlán Ádám #514 1:24:49.22

3. Utasi Martin #558 1:25:44.08

4. Dravecz Balázs #402 1:28:06.63

5. Tarr László #532 1:28:25.79

6. Wágner Péter #490 1:28:58.06

3. osztály abszolút: (3+2 kör)

1. Wurzer Günther #910 1:13:24.28

2. Meiczinger Péter #987 1:14:57.89

3. Csiba Attila #734 1:16:34.02

4. Ambrus Lóránd #853 1:17:35.62

5. Molnár Lázár #848 1:18:03.57

6. Nyíri Zoltán #718 1:19:14.63

Veterán abszolút: (3+3 kör)

1. Nagy Péter #201 1:21:42.15

2. Bohuslav Radek #206 1:22:14.66

3. Molnár Krisztián #203 1:23:08.24

4. Dési János #244 1:23:40.52

5. Örményi Gábor #258 1:26:12.64

6. Miksi Péter #207 1:26:41.65

Szuperveterán abszolút: (3+2 kör)

1. Tóth László #200 1:15:50.41

2. Buchvald János #224 1:16:12.56

3. Majoros Tamás #228 1:17:03.61

4. Szabó Ferenc #213 1:20:10.22

5. Müller Lajos #929 1:21:09.49

6. Horváth János #219 1:30:28.16

Ifi + Lady abszolút:

1. Kolmont Máté #108 85cc 0:13:27.76

2. Horváth Zsombor #199 65cc 0:14:32.31

3. Kiszely Mátyás #105 85cc 0:15:29.34

4. Bohuslav Radek Jr. #144 65cc 0:16:00.85

5. ifj. Vágó Norbert #150 65cc 0:17:17.25

6. Szekeres Szebásztián #166 65cc 0:19:51.31