Mark van Driel minap felállított új csúcsa is azért különleges, mert a fenti srácokhoz hasonlóan ő is hátrafelé teljesítette a távot, mely ugyan csak néhány méter volt, de ő körbe-körbe motorozott, s ilyen "mutatványt" eddig nem jegyeztek még be a Guinness rekordok könyvébe. Volt ugyan egy nem hivatalos rekord, tizenkét teljes körrel, de Mark kísérlete felülírta ezt, hiszen tizenháromszor fordult körbe, vagyis most már ezt kell már túlszárnyalnia annak, aki negyed órányi hírnévre vágyik.

asrk van driel
Mark van Driel egy korábbi versenyén a 2Bros Racing színeiben

Elnézve a magyar stuntriderek tudását és produkcióit, valószínűleg akadna olyan fiú itthon is, aki hasonlóan ügyesen terelgeti a gépet, érdemes hát kipróbálni a dolgot, hátha újabb Guinness bejegyzéssel gyarapodna a honi motorosok dicsőségfala.

mar van driel
Marketing vizsga: jeles. Mark a nyilatkozataiban mindig kiemelte, hogy a körülmények nem voltak ideálisak, de az őt támogató Michelin kiváló Pilot Road 3 gumijaival már egészen könnyű volt végrehajtani a feladatot...

Mark egyébként már nyolcéves kora óta motorozik, több mint egy évtizede foglalkozik versenyszerűen a stunt rider szakággal, és tavaly a brit bajnoki címet is sikerült elhódítania.