Még ősszel, terepezés közben szenvedett balesetet a Honda spanyol versenyzője, és kettőslátása miatt orvosai nem engedték pályára lépni a 2021-es szezon utolsó két versenyhétvégéjén. Akik követték a pályafutását, talán emlékeznek rá, hogy tíz évvel ezelőtt hasonló tünetek jelentkeztek nála, ezért most különösen óvatos a pilóta, és garantáltan 100%-os állapotban szeretné kezdeni a következő idényt.

marc-marquez-ott-lesz-a-2022-es-teszten

Munkaadója, a Repsol Honda most biztató hírekkel jelentkezett, bár a közleményből túl sok konkrétum nem derült ki. Annyi bizonyos, hogy orvosa, Dr. Sánchez Dalmaut rendszeresen ellenőrzi Marquezt, folyamatosan zajlanak – miként az orvos fogalmazott – a hagyományos, konzervatív kezelések. Szépen gyógyul a pilóta, és a felépülés tempóját látva már engedélyezték neki, hogy a megszokott ütemben folytassa az edzéseket és felkészülten várja a tavaszi teszteket, valamint versenyeket. Leghamarabb február 5-én láthatjuk őt a sepangi teszten, illetve február 11-én, amikor Indonéziába látogat a mezőny és a Mandalika pályán megkezdi a felkészülést a márciusi, katari idénynyitóra.