A HTS Team Facebook-oldalán jelentette be, hogy a cseh bajnokság vasárnapi futamán elszenvedett fejsérülései következtében elhunyt Szvoboda Bence tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok motokrossz-versenyző.

meghalt-szvoboda-bence
Mindössze 31 éves volt... Nyugodjék békében!

Az Európa-bajnoki dobogós, világbajnoki pontszerző pilóta a vasárnapi futamon, nem sokkal a rajt után esett el, a mögötte érkező riválisa pedig nem tudta kikerülni és elgázolta a magyar versenyzőt. Bence a fejét ért ütés következtében eszméletét vesztette, a pacovi pályáról a prágai kórházba szállították, ott pedig életmentő műtétet hajtottak végre. A beavatkozás után az orvosok megállapították, hogy az agyi funkciói nem működnek, de halálának hírét hivatalosan csak szerdán közölték.

meghalt-szvoboda-bence
A MAMS motocross szakági tanácsa Bence iránti tisztelete és elismerése jeléül visszavonultatja az 521-es rajtszámot – írta közleményében a Magyar Motorsport Szövetség

Bence 2001-ben, kilencévesen kezdett el motorozni, több mint 20 éven át tartó motokrosszos pályafutása során pedig egyéniben és csapatban is nyert bajnoki címeket a magyar bajnokság valamennyi utánpótlás és felnőtt kategóriájában. Később Ausztriában junior bajnoki címet szerzett, 2011-ben a vb-n volt pontszerző, 2014-ben Eb-futamon harmadikként zárt, 2017-ben pedig cseh bajnok lett.