Mint ismeretes, Stefan Pierer (ti. a KTM társtulajdonosa), illetve a nevéhez köthető Pierer Industries AG pár hónapja megvásárolta a BMW-től a Husqvarnát, s ezzel új fejezetet nyitott a márka életében. Az eddig Olaszországban zakatoló gyártósorokat átköltöztették a KTM mattighofeni bázisára, a narancsos mérnökök pedig lázas munkába fogtak, hogy jövőre új, versenyképesebb formában térhessenek vissza a Husqy-k. Sajnos ez egyúttal a Husaberg végét jelenti, hiszen egykoron - csúnya kifejezéssel élve - Husqvarna-pótlékként hívták életre a kék-sárga szöcskéket...

husqy-novo
Husqvarna Novolette 1952-ből. Negyven köbcentis, alumínium hengerfejes, kétütemű motorja 0,8 lóerőt adott le 4100-as percenkénti főtengelyfordulatnál

Nagy vonalakban úgy néz ki a történet, hogy az - alapvetően fegyvergyártásra szakosodott - Husqvarna szakemberei 1903-ban motorkerékpárok készítésébe fogtak,

Helyzetjelentés

A Husqvarnát érintéző változások kapcsán felkerestük Nehéz János-Michaelt, a márka hazai főimportőri tevékenységét ellátó Andl-Husqvarna Kft. ügyvezetőjét, aki elmondta: "A felvásárlás nem érinti a magyarországi Husqvarna tulajdonosokat, az eddig gyártott modellekhez továbbra is gond nélkül megvásárolhatók az alkatrészek, s a motorok javítását, illetve karbantartását is elvégezzük márka- szervizünkben. Emellett várhatóan a modellek forgalmazását folytatjuk, de hogy milyen üzleti konstrukcióban működünk majd együtt a gyártóval, egyelőre kérdéses."

s fél évszádon belül olyan tapasztalatra tettek szert, hogy terepen gyakorlatilag verhetetlennek számítottak gépeik. A hatvanas-hetvenes években 14 motokrossz és 24 enduró vb-címet zsebeltek be, s 11-szer diadalmaskodtak a Baja 1000-en, 1987-ben mégis a csőd szélére került a vállalat, s a Cagiva bekebelezte. Az olaszok áthordtak mindent Varesébe, de a hoppon maradt svéd mérnökök nem törődtek bele sorsukba, 1988-ban új céget hoztak létre, s Husaberg néven ismét nekiálltak terepmotorokat fejleszteni. Eltökéltségüket jól mutatja, hogy 1990 és 1998 között hatszor (!) nyertek enduró, s háromszor motokrossz világbajnokságot, de a sportsikerek hatása megint nem érződött az eladásokon, ezért a Husaberg - elődjéhez hasonlóan - pénzügyi krízisbe került, s 1995-ben beolvadt a KTM-be.

bergecske
Hírnevéhez méltó palettával búcsúzik a Husaberg. Az 510 köbcentis, króm-molibdén vázra épülő FE501 teli tankolva 121,5 kiló, hasmagassága 345 mm, négykamrás, 48 millis első teleszkópjainak rugóútja 29,2 centi

Most, hogy a rokonmárkák egy kézbe kerültek, felesleges két brandet életben tartani, az osztrákok úgy határoztak hát, hogy felfüggesztik a Husaberg név használatát, s 2014-től egy zászló alatt sorakoztatják fel a skandináv eredetű gépeket. A kiadott sajtóanyag szerint az új Husqy paletta a novemberi Milánói Motorkiállításon mutatkozik be, s a Husqvarna évszázados hagyományait ötvözi majd a Husaberg különleges műszaki megoldásaival. Hogy ez pontosan mit takar, egyelőre nem tudni, azt viszont elárulták az illetékesek, hogy enduró, krossz, szupermotó és minisportmotor kategóriában egyaránt előrukkolnak valami újdonsággal, s igen ütőképes gépekre számíthatunk.

A kiadott közlemény végén igyekeznek megnyugtatni a 2013-ban, illetve az azt megelőző években gyártott Husqvarnák tulajdonosait, hogy az alkatrészellátás a jövőben is zavartalan lesz. Értékesítésüket a korábbi biandronnói központ intézi, s az ügyfélszolgálat is Olaszországban üzemel tovább.