A várakozásoknak megfelelően két kategóriában is világbajnokot avattunk a hétvégi Maláj nagydíjon. Pedrosa és Rossi majd kibújt örömében a bőréből, ami persze nem meglepő.

125-ben Dani Pedrosa zsebelte be az idei világbajnoki trófeát. Pedrosa is zsebmocin kezdte mint sokan mások, 12 évesen meg is nyerte a spanyol nemzeti bajnokságot. 2000-ben lehetőséget kapott, hogy a spanyol 125-ös bajnokságban induljon, ahol a 4 pole pozició és az összesített 4. helyezés elég volt ahhoz, hogy Alberto Puig beválogassa a 3 fős 2001-es VB csapatba Toni Elias és Joan Olive mellé. 15 évesen már 2 dobogós helyezése is volt, és az összesítésben a 8. helyen végzett bemutatkozó évében.

2002-ben szerezete meg első győzelmét Assenben, bezsbelve emellé 9 dobogós és 6 pole poziciós helyezést, ami a végén a 3. helyhez volt elég.

A 2003-as évet a nagy eselyesként kezdte, majd az év folyamán folyamatosan bizonyította, hogy igenis érdemes a 2003-as 125-ös világbajnoki trónra.

A hétvége sztárja mindeképp Rossi volt, aki a királykategória képzeletbeli trónján csücsül az idei évben is.

1996-ban debütált a 125-ösöknél egy Aprilia nyergében, megszerezve 1 győzelmet és a végelszámoláson a 9. helyet

1997-ben a 2. legfiatalabbként megnyerte a 125-ös VB-t 11 győzelemmel

1998-ban felkúszott a 250-be, ahol is 2. ként végezte tanulóévét

1999-ben a legfiatalabb 250-es világbajnokot köszönthettük személyében

2000-ben beszállt az 500-asok versenyébe, ahol hasonlóan a 250-hez 2. lett az évvégi összesítésben 2 győzelemmel.

2001-ben feltette az i-re a pontot és 11 győzelemmel havavitte a pálmát

2002-ben ismét bezsebelte a VB címet ám ekkor már a négyütemű RCV211V nyergében /11 győzelemmel/

2003-ban ismét bebizonyíotta hogy ki is a király

Pár érdekesség ami Rossi nevéhez fűződik:

2001-ben ő lett a legfiatalabb, aki mindhárom kategóriában világbajnoki címet szerzett

Rossi a második versenyző, aki 2 és 4 ütemű verdával is VB-t nyert /Az első Giacomo Agostini (1966 - 1972 � MV 500cc 4 ütem; 1975 Yamaha 500cc 2 ütem/

Rossi a 4. legfiatalabb aki megnyerte a 500-as VB-t, Freddie Spencer, Mike Hailwood és John Surtees után.

Rossi a nyolcadik, aki 3-szor nyert VB-t a királykategóriában, és ezzel csatlakozott Geoff Duke, John Surtees, Mike Hailwood, Giacomo Agostini, Kenny Roberts, Wayne Rainey és Mick Doohan-hez.