- Kedves Barátaink, Támogatóink, Ismerőseink! Örömmel jelentjük be, hogy a mai napon „Mentsünk együtt életet” kampányunk elérte a kitűzött 535 ezer forintot, így az adománygyűjtés lezárult. Mindenkinek nagyon köszönjük az adományokat, megtisztelő figyelmet, megosztásokat, like-okat, amik mind-mind hozzájárultak, hogy mindössze tíz nap alatt összegyűlt a forrás a speciális mentéstechnikai eszközökre. Az adományozóknak ígért köszönő leveleinket és az ajándékokat is január első felében fogjuk küldeni - áll a Magyar Mentőmotoros Alapítvány üzenetében. Az ügy előzménye, hogy decemberben arra kérték a motorosokat, segítsenek az új életmentő eszközök vásárlásában, hogy az idei szezonban még hatékonyabban végezhessék a munkájukat.

mentomotor-alapitvany-gyujtoakcio-11575
Az alapítvány motorosai rendkívül aktívak, évente 2-3000 alkalommal segítenek a közúti balesetek sérültjeinek

Külön kiemelték, hogy a DRZ Hungary klub tagjai egy emberként álltak az ügy mögé, és önálló akciójukkal, illetve gyűjtésükkel járultak hozzá a sikerhez. Emellett megemlítették, hogy az egyik támogatói utaláshoz egy szívhez szóló üzenetet is kaptak: Köszönöm, amit a fiamért tettetek! Azt hiszem, ennél nem kell többet mondani. Aki volt már ilyen helyzetben az, tudja mit jelent ilyenkor a KÖSZÖNÖM. Mindent! - állt a levélben.