Az elmúlt napokban többen, több helyről kerestetek minket, felajánlásokkal, biztató szavakkal és rengetegen érdeklődve, hogy pontosan mi lesz, min is dolgozunk, mire készülünk. Eljött az idő, hogy mindenről tájékoztassunk Titeket, és eljött annak is az ideje, hogy éljünk a felajánlások egy részével - áll a Magyar Mentőmotor Alapítvány friss közleményében.

Motoros maszkokat, kámzsákat várnak a mentők

- A motorok idei indulása május 1-jére volt tervezve, mi a biztonság kedvéért, illetve Balázs, CiLi és a BMW bemutatása miatt április 1-jei starttal számoltunk. A vírus közbeszólt: motorjaink ezen a héten elindulnak. Először csak kettő (esetleg három), majd folyamatosan az összes, amennyi éppen indokolt: a kiöregedő Panok, a CB500, a két NC, a régi Crosstourerünk, a BMW és CiLi és Balázs is belevetik magukat a koronavírus minták gyűjtésébe és a tesztek szállításába, mert most erre van szükség.

mentomotoros-maszk-24957

Ahogy az előző posztban is jeleztük: mindannyian, akik Balázs és CiLi megvásárlásában közreműködtetek, már tettetek a vírus elleni harcért: kevesebb motorral sokkal nehezebb helyzetben lennénk. Amit akkor még nem közöltünk: a motorok megváltoztak. Az új feladat kívül-belül átalakítást kívánt tőlük, most nem olyan gyönyörűek, mint eddig, cserébe alkalmasak a hűtött minták szállítására, és motorosaink védelmét is biztosítani tudják a tesztek végzése alatt. Igaz, a valóban maximális, mégis motoros körülményekre szabott védelemhez még szükségünk lenne sürgősen 4-500 darab motoros maszkra (kámzsára), ennek beszerzésében kérnénk a segítségeteket.

mentomotoros-maszk-24959

Így tehát ha a közeljövőben mentőmotort láttok az utakon, engedjétek el (most annyira ne menjetek közel hozzá, dolgozik, és ez most nem a motorsimogatás ideje), ne csodálkozzatok, ha egy picit másként néz ki, és gondoljatok arra, hogy nélkületek talán ott sem lehetne, és most veletek együtt harcolunk. Ha pedig vége ennek a rendkívüli helyzetnek, visszakapják eredeti kinézetüket, és rendezvények is lesznek megint, ahol találkozhattok velük, és velünk is. Ehhez viszont tényleg az kell, hogy mindenki, aki csak teheti, maradjon otthon. A motorok mostantól kiálltak a frontvonalba, mi nem tehetjük meg, de Ti segíthettek nekünk azzal, hogy kerülitek a társas érintkezés lehetőség szerint minél több formáját. Most ezzel mentsünk együtt életet - rengeteget!

mentomotoros-maszk-24961

Ami pedig a fent említett motoros maszkokat illeti: ezekből most sürgősen szükségünk lenne 4-500 darabra, motorosaink teljes körű védelme érdekében. Kérjük, ha akár csak ennek egy részével is tudsz segíteni, jelezd nekünk itt privát üzenetben vagy a mihalyi.melania@mentomotoralapitvany.hu e-mailcímen! Nagyon köszönjük a felajánlásokat, és azt, hogy számíthatunk rátok! - zárta felhívását a Magyar Mentőmotor Alapítvány.