A nagyon vicces nevű, de valójában kőkemény Päijänteen ympäriajo Finnország tradicionális tavaszi endurós rendezvénye, 1927-ben tartották meg először. A kor technikai színvonalát tekintve az is csodának számított, hogy akadt olyan férfi, aki végigment rajta. Ugyan akkoriban még nem pakolták tele brutális terepszakaszokkal, mint mostanság, ám a változó talajfeltételek, a hó, a víz és a jég rengeteg indulót kirostáltak.
Örök csúszásban
A skandináv ralisokra szokták mondani, hogy a fagy, a sár és a latyakos csúszkálás nekik fekszik igazán. Ugyanez a motorosaikra is igaz. Aki egyszer megtanulja, majd évekig gyakorolja a technikát, könnyen magasra juthat az enduró szakágban. Pont így járt Mika Ahola finn versenyző is. 1993-ban szinte csak a barátai ismerték, s pusztán a legszűkebb környezete tudta róla, hogy bütykös gumijával rendezi át a tóvidéket.
Elképesztő tempó a kétnapos hidakai versenyen 1999-ben
Amikor a 800 kilométeres Päijänteen ympäriajo után esőkabátjában leszállt a gépről, szinte maga sem hitte, hogy tényleg sikerült. Szerényen mosolygott, miközben vállát veregették a szurkolók, az ellenfelek és a szervezők. A 19 éves srác számára ekkor vált bizonyossá, hogy az enduró innentől nem csak egy komolyan vett hobbi, hanem életpálya lesz.
Kortársai többször nyilatkozták, hogy senki sem érzi úgy a sarat, mint ő. Csúsztatott kanyartechnikája legendássá vált, még nézni is bámulatos, ahogy uralja gépét. Hogyan tudhatta volna reményteljes fiatalként, hogy hamarosan igazi hősökkel emlegetik egy lapon. Mika előbb példaképét múlta felül, a Husqvarna állócsillaga, Sven-Erik Jönsson csak négyszer nyert a Päijänteenen. A loboncos hajú fiú azonban nem állt meg, először beállította, majd felülmúlta Pertti Kärhä öröknek hitt rekordját. Ő Jawa versenymotorján ötször nyerte meg nehéz versenyt, Ahola viszont hatszor (1993, 1995, 1996, 1997,1998, 2000). Egyébként Kärhä, miután abbahagyta a motorozást, raliautóval folytatta. Mika Ahola is szerette a négykerekes csapatást, de neki a második sportkarrierre nem nyílt lehetősége.
Husqvarnával kezdett, VOR-ral és TM-mel folytatta. A kis márkák beváltak a hosszú távú enduróversenyeken, azonban a világbajnoksághoz kevés egy jó motor, oda csapat kell, szerelők, technikusok és pénz. Éppen ezért a világbajnokságban csak onnantól válhatott sikeressé, hogy hosszú évek harca után 2006-ban a Hondához szerződött, ahol előbb kopírozta az előző éveket egy jó ezüsttel, majd 2007-ben világbajnok lett. Aztán még négyszer.
Hat nap alatt
Természetes volt, hogy ilyen tapasztalattal, a Päijänteenen megedződve, ott kell lennie az ISDE versenyeken. Mivel nem csak elsőrendű motoros volt, hanem kedves és figyelmes csapatjátékos is, sikerre vitte Finnországot a hatnaposon. 1998 és 2006 között hat alkalommal hozták el az aranyserleget.
A rajongók számos video-összeállítást készítettek az évek során. Íme, az egyik legjobb
Abban, hogy ő a világ egyik legjobb motorosa, senki sem kételkedett. Ennek ellenére a diadal nem szállt a fejébe. Még a pályabírókhoz is volt egy-két jó szava, pedig mindannyian tudjuk, a rajtot megelőző pillanatok koncentrálásában könnyen mufurccá válhat az ember.
Aki valaha együtt dolgozott vele, dicsérte türelmét és odafigyelését. Az ő szemében ott maradt ugyanaz a nagykamaszos szenvedély, amivel 1993-ban végigszáguldott sziklán, havon és iszapon, hogy a Päijänteenen megmutassa, mostantól érdemes rá figyelni.
Edzés Uskilában, 2011-ben. Benzincsappal előre...
Nincsenek balhés történek, szponzorok kedvéért végrehajtott, jól megrendezett kisfilmek. Ahola munkával lett legenda. Nem a sztárságért dolgozott, hanem a győzelemért. Annyit nem is lehet edzeni, amennyit ő, mondogatták csapattársai. Igen, energiaitalos mozik helyett inkább afféle videókat láthatunk róla, ahol gyakorlás közben átalakít egy rétet, vagy sziklák közt megy olyan bődületes tempóval, ami a fizikai képtelenség határát súrolja.
Tudta, hogy vége lesz?
Annak ellenére, hogy 2011 végén Mika már bejelentette visszavonulását, a munkát nem vette félvállról, ugyanolyan keményen dolgozott, hogy az utolsó szezonját végigcsinálja. Ez azonban nem adatott meg neki: talán pont maximalizmusának lett az áldozata, hiszen 2012. január 15-én egy spanyolországi edzésen szenvedett halálos balesetet. Miként felesége, Marika az újságíróknak elmondta, Mika nem esett igazán nagyot, de rosszul érkezett, és erősen megütötte az egyik veséjét. Az orvosok eltávolították a sérült szervet, a műtét során azonban komplikációk léptek fel, s a finn legenda többet nem ébredt fel.
Két éve már, hogy ez a kedves, hosszú hajú, szemével örök vidámságot sugárzó ember nincs velünk. Abszolút teljes karriert hagyott maga mögött, amit akart, megnyert, ahol át kellett hajtani, ő áthajtott. Karrierje során sosem lazsált, az utolsó pillanatig keményen dolgozott, és munkával is fejezte be. 38 éves volt.